Gyerekeknek való programozói tanfolyam hasznos? Mit tanulnak ott, egyáltalán mit csinál a programozó?
Hasznosnak hasznos, de nem mondanám, hogy olyan égetően fontos.
Hogy miket tanulnak pontosan, az a tanrendtől függ. Általában a programozás alapvető építőelemivel kezdenek, pl. kis figurát kell irányítaniuk, menj előre 10 lépést, aztán fordulj 15 fokot balra, és ismételd ezt, míg falnak nem ütközöl...
Ha felmész a [link] oldalra, megtalálod a Scratch, az egyik népszerű programozásoktató oldalt, amit te is kipróbálhatsz.
De az sem ritka, hogy Minecraftban építenek ezt-azt, így gyakorolnak.
Akik régebb óta járnak, azok már kódolni is tanulnak. Nekem a Logiscool egyik oktatójával van kapcsolatom, ők a kicsikkel többek közt Minecraftoznak, a nagyobbakkal Javascriptben kódolgatnak. Hogy pontosan mit, azt nem annyira tudom, de amikor velük voltam, a Javascript logikai operátorait magyarázta az oktató.
Nekem mindig is furcsa volt, hogy vannak olyan diákok, akik "kemény" informatikai középiskolábaf jártak, ahol elmondásuk szerint brutális módon megtanultak programozni 4 év alatt.
Közben meg BME-n 14 hét alatt, úgy hogy ez csak egy tárgy a 6-ból, felhúzzák ugyan arra a szinter vagy magasabbra a diákokat.
Nem hiszem, hogy a 14-18 éves diákok bármivel is rosszabb képességűek, mint a 19 éves diákok, így mindig is furcsáltam, hogy mennyire nem hatákony az ahogy a középiskolásokat tanítják.
Szóval nekem az ilyen gyerek tanfolyamokkal az a bajom látatlanban, hogy kb semmi tudást nem fog adni, csak felületesen bemutat dolgokat és ha egyetemre megy a gyerek, akkor ott úgyis felhúzzák nagyon gyorsan a tudását.
A programozás alapjait (alapvető utasítások, az adatok tárolása - változók - azok sorozata - szekvencia - adott változóértékektől függően adott utasítások végrehajtása - feltételek, szelekció - adott utasítások többszöri végrehajtása - ciklusok, iterációk - egy egyszerűbb feladat elvégzéséhez szükséges optimális megoldás - algoritmusok) tanulja meg, valamilyen látványos tanulónyelvvel/platformon (Logo, Scratch, Lego Mindstorms, BBC Microbit,...). Ezzel nem az a cél, hogy programozókat képezzenek, hanem hogy fejlesszék a gyerekek problémamegoldó képességét, és esetleg felkeltsék az érdeklődésüket a programozás iránt.
A gyerekek programozás-oktatása hasonlít ahhoz, mint amikor te, egyszeri halandó, a kerti szerszámoskamrádban különösebb szaktudás nélkül nekiállsz valamit fabrikálni, csak úgy "for fun"; a "valódi" programozás meg az, amikor egy gyárban, célszerszámokkal, a szakmában több éves tapasztalattal rendelkező szakik egy megrendelő számára, szigorú minőségi követelmények alapján készítenek valamit. Az előbbinek nincs akkora tétje, de legalább - nem szakmabeliként - fejleszted vele a kézügyességed, a problémamegoldó képességed; az utóbbi esetben meg ezen bejáratott készségeket, tapasztalatokat egy téttel rendelkező dolog miatt alkalmazzák szakmabeliek.
#2: Azért azt vedd figyelembe, hogy a BME-n a programozás oktatása célirányos, felnőtt mérnökhallgatóknak szóló szakképzés és nem pusztán 14 hét:
* [link]
* [link]
* [link]
az informatikai szakgimnáziumoknál meg az 5 éves képzés folyamán - amikor sok más, informatikához nem igazán köthető tantárgyot tanulnak - a programozás csak egy része a kamasz tinédzserek oktatásnak:
* [link]
#4: Ha olyan iskolába jár, ahol kellő felkészültségű/elhivatottságú informatika tanár van, aki tanít programozást (akár az órák keretein belül - a 2020-as Nemzati Alaptantervben ez benne van: [link] - akár szakköri foglalkozások keretében), és nem látsz különösebb affinitást a gyerekben a programozás iránt, akkor tényleg soknak tűnik.
Ha viszont nincs ilyen tanár vagy nem kellő felkészültségű/elhivatottságú és a gyermeked érdeklődik a programozás iránt, akkor megfontolandó a külön képzés.
Szerintem ha a gyerekedet nem érdekli a téma, akkor teljesen felesleges erre 20 ezer forintot kiadni.
Főleg, hogy tippem szerint még mindig vannak az iskolákban informatika szakkörök. Még a kétezres évek elején én is tanultam általánosban Comenius Logoval "programozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!