Informatika tanár MA szakon meg lehet tanulni programozni?
Hányszor fogod még kiemelni ezt a kérdést?
Február 1 óta már programozni is megtanultál volna, ahelyett hogy hetente kiemelgeted a kérdést.
Előrebocsátom, hogy 15+ éves fejlesztői tapasztalatom van. Az iskolában tanított programozás önmagában nem elég. Én tanultam már általánosban (kifejezetten info szakra jártam), aztán középsuliban és egyetemen is. Kettőn is, mert egyet félbehagytam karrier miatt, a másikat meg most csinálom.
Mint team-lead és interjúztató azt látom, hogy adatbáziskezelés témában egy junior keni-vágja a harmadik normálformát, de amikor egy minta SQL query-t kell megírnia, akkor bajban van. A programozás-elméletben is órákat tudnak Turing-gépekről és NP teljes problémákról beszélni, de egy egyszeres öröklésben elrejtett, crash-t okozó bugot nem vesznek észre, mert képtelen fejben sorról sorra végrehajtani a leírt kódot.
Szerintem a mély elméletek helyett az OO (objektum orientált) programozással kell komolyabban foglalkozni. A nagy projektek is (ld. Kréta) ezen véreznek el. Fogalmuk sincs a fejlesztőknek, sokszor még nagy cégeknél sem, hogyan kell OOP nyelven egy OO rendszert megírni.
Emellett gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, és RTFM. Három fontos témával kell nagyon sokat foglalkozni:
- Hibakeresés (Kifejezetten a futó kód debuggolását értve ez alatt)
- Absztrakciók és OOP programozási alapelvek (Pl. SOLID elvek)
- Hálózati ismeretek (Szinte biztosan kell hálózattal foglalkozni valamilyen szinten)
Szóval az iskola kezdetnek jó, de aztán otthon nagyon sokat kell önállóan tanulni.
#23: Üzemeltetői szempontból is ilyesmit lehet tapasztalni.
A (diplomás) jelentkező tudja, mi az a IP-címzés, tud bináris számokat összeadni, fel tudja sorolni az ISO/OSI-rétegeket, de amikor egy szimpla Postfix-levelezőrendszert kell beállítani egy Debian Linuxos rendszeren, vagy egy hálózati nyomtatót beállítani, megakad (még úgy is, hogy közben van lehetősége arra, hogy az esetleges egyedi dolgoknak utánanézzen).
"A nagy projektek is (ld. Kréta) ezen véreznek el. "
Az eKréta jelenlegi fiaskójának - az eddig megismertek szerint - nem maga a rendszer - szerverek, operációs rendszer, a megírt webalkalmazás - volt az oka, hanem maga az ember (a vezető fejlesztő hanyag volt, rákattintott egy linkre, ami alapján hozzáfértek a hitelesítési adatokhoz); szóval ez nem fejlesztési, vagy pusztán üzemeltetési hanem biztonsági tudatossági hiányosság.
alapszinten tanulsz programozást, értsd nem olyan szinten amivel pénzt tudsz egyből keresni
arra jó, hogy tovább fejleszd az alaptudást, elvégzel még vagy két kurzust és jó eséllyel tudsz pályázni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!