Az EPAM mentorprogramja alatt fizetést is adnak?
Eléggé megtetszett az EPAM mentorprogramja és szeretnék is rajta részt venni, viszont albérletben kéne mindenképp élnem BP-n. (Júniusban lett meg a diplomám, viszont Java-ban nincs tapasztalatom, az egyetemi Java elég kevés volt és ahogy hallottam 0 tapasztalattal nem alkalmaznának.) Van lehetőség arra, hogy fizetést is adjanak a mentorprogram alatt? Illetve ha itt nem akkor van olyan cég, ahol van hasonló mentorprogram fizetéssel?
A másik kérdésem, hogy úgy érzem, hogy C#-ból tudok annyit (2 mutogatható projektem is van), hogy azzal el tudnék helyezkedni. Ha elhelyezkednék C#-pal, akkor egy másik teljes állás mellett elvégezhető az EPAM mentorprogramja?
Ha jól emlékszem volt már ilyen kérdés és az volt a válasz, hogy nem fizetnek a mentorprogram alatt neked. Miért is tennék? Ez egy hatalmas kockázat is lehet egy cégnek, örülj, hogy kitanítanak szinte 0-ról. Nem hinném, hogy bármelyik cég bevállalna ilyet.
A második kérdésedről pedig ordít, hogy mi a válasz. Most komolyan. Szerinted? Ha nagyon megfogtad az isten lábát és az a cég, ahol vagy nem bánja, hogy mentorprogramon veszel részt munkaidő alatt, heti 3-5 alkalommal, hosszú órákig úgy, hogy még az is lehet, hogy átmész az epamhoz... Szerinted létezik ilyen hely???
Jaa, hogy a mentorprogram csak fix időpontokban van, ahol meg is kell jelenni. Azt hittem, hogy van tananyag, de ritkábban kell konzultálni.
Akkor maradnak a c#-os junior helyek és majd hétvégente/munka után képzem magam javaból is.
Köszi a választ!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!