Kezdőoldal » Számítástechnika » Programozás » Ha nem jönne össze a duális...

Ha nem jönne össze a duális képzés, akkor milyen lehetőségeim vannak egyetem mellett munkába/gyakornoknak állni?

Figyelt kérdés

Szeptembertől programtervező informatikus alapképzésre fogok menni, és mindenképpen megpróbálnám a duálist, mert nagyon vonzónak tűnik, és nagyon elszánt vagyok ezen a téren. Ezen kívül számolok azzal is, hogy nem jön össze.


Először is, ha beadom olyan 4-5 céghez, vagyis az összeshez az önéletrajzomat, akkor elég esélyes, hogy kiválasztanak, nem?


Másodszor, ha nem jönne össze, akkor mi a teendőm? Tehát az érdekelne, hogy egyetem mellett vállaljak munkát, esetleg levelőn folytassam emiatt, vagy pedig nagyon feküdjek rá a tanulásra. Ebben az esetben van esélyem elállni dolgozni informatikus hallgatóként?



2020. márc. 10. 19:54
 1/4 anonim ***** válasza:
81%

Szia, azt nem írtad melyik egyetemen lenne ez (vagy csak elkerülte a szemem)?


Én is duális hallgató voltam, de mérnök informatikusként. :) Az én személyes meglátásom az, ha öntöd magadból a lelkesedést a szakma iránt, akkor már fél sikered van. Legyél pozitív, ne idegeskedj azon, hogy nem sikerül, úgy menj oda, hogy te szereted a szakmád és ezt mutasd feléjük.


Továbbá érdeklődj egy picit a cég iránt, mivel foglalkoznak, hol vannak telephelyeik, stb. Interjún pozitív dolog ha elfogadod amit kínálnak (kávé, víz, vagy valami).


Ne keseredj el, ha valahova nem vesznek fel. Te szoftvert akarsz fejleszteni, nem mindegyik cég fejlesztőt keres, lehet, hogy egyik-másik cég inkább az ipari informatika felé húz.


Ha mégsem sikerülne, akkor se keseredj el. Gyakornokként szinte bármikor bepróbálkozhatsz a cégeknél, ehhez kérned kell a sulidból egy "ajánló" papírt, ami kb csak megkéri a céget, hogy foglalkozzon veled. De ez azért kell, mert gyakornokokat általában csak akkor vesznek fel, ha tanulnak valahol.


Aztán vannak még diákszövetkezetek is, ahol munkát tudnak neked keresni. Ebben nincs sok tapasztalatom, de szerintem nem mindig találnak szakmai munkát neked.


Még egy lehetőség, ha ismerkedsz felsőbb évesekkel, TDK-d bepróbálod, vagy baráti kapcsolatokat építesz ki és mondod, hogy kellene meló. Lehet, hogy egy-egy csapat szívesen bevenne téged is. Én is így kerültem be utolsó féléveimben egy munkahelyre, ahol mái napig is bedolgozóként tevékenykedem már ~3 éve.


Szóval fel a fejjel, ne add fel, először célozd meg a duális képzéseket, gyakorolj otthon házi projekteken és interjún pedig add el magad ezzel. :) Ha mégsem jönne össze akkor sincs semmi veszve. Sok sikert!

2020. márc. 10. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!


Jelenleg az átlagos felhasználótól magasabb ismeretem van, szóval mindig ügyeskedek itt-ott, és nagyon könnyen kiismerem magam egy számítógép előtt, de a programozás részébe eddig nem igazán folytam bele, egy nagyon kicsi C-t és C#-ot tanultam, de az nagyon elhanyagolható. Emiatt aggódok inkább, hogy nem fognak alkalmazni, sőt, nyelvvizsgám sincs. A motiváció mindenképpen megvan, mert nagyon szeretném tanulni, és utána dolgozni vele, de nem először a pénz miatt, hanem szeretnék valamihez igazán érteni, mert jelenleg, érettségivel nem értek "semmihez", legalábbis papírom nincs róla. De azért valamenyire fontos a bevétel is, ezért jönne jól a duális, és nem tudom, hogy ha véletlenül nem jön össze, akkor mi a "B" terv.

2020. márc. 10. 21:01
 3/4 A kérdező kommentje:

Mert a duális elég fix pont lenne, az az egyetemmel szerződött cég, szóval könnyebb egyeztetni, míg külső munkáknál ezt magamnak kell megoldani, de azért valamennyire megnyugodtam a válaszodtól, hogy ennyi lehetőség van, csak akarni kell, igaz :)

Valószínűleg akkor járok legjobban, ha a duális nélkül is maradok nappalin, és csak arra koncentrálok, később kifizetődik.

2020. márc. 10. 21:04
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Iskolaszövetkezeten keresztül is elég könnyű munkát találni, pl. Schönherz.
2020. márc. 11. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!