Frissen végzettként C#-al vagy Javaval könnyebb elhelyezkedni?
A most következő tanév lesz az utolsó két félévem az egyetemen, programtervező informatikus szakon. Úgy olvastam különböző fórumokon hogy amit tanítanak nekünk nem igazán elegendő a munkaerőpiacra, így hát szeretnék kicsit a dolgok elébe menni és ráfeküdni még jobban a programozásra. Úgy láttam álláshírdető portálokon hogy több Java állás van meghirdetve mint C#, viszont ebből nem merek következtetni arra hogy könnyebben felvennének pályakezdőként. Igaz, a C# áll közelebb hozzám, de ha könnyebb első munkahelyet találni Javaval akkor inkább ráfekszem arra. Budapest környékén élek.
Köszönöm előre is a válaszaitokat!
Normális helyen nem nagyon kezd már senki új projektet C#-ban.
Itthon a komolyabb cégek közül talán még az Evosoftnál van C#, úgy tudom ott is csak legacy projekteken.
Hát igen, a C# elég obsolete már, nem véletlenül van nagyságrendekkel több Java állás.
De kezdőként a legtöbb helyen nem azt nézik, hogy milyen nyelvet ismersz, hanem az algoritmikus gondolkodásodat, problémamegoldó készségedet stb. A szükséges tudás jelentős részét ott fogod felszedni.
Én úgy láttam / hallottam / olvastam, hogy a C#-nak vége.
A Java sokkal-sokkal-sokkal népszerűbb.
A helyedben mindenképp arra feküdnék rá.
A Java teljesen halott új dolgokra.
A C# meg egyre jobban felvirágzik, úgyhogy szerintem egyértelmű a döntés.
Hogy lenne már vége a C#-nak? Ekkora baromságot, pont mostanában lett már platform független mint a Java.
Az viszont igaz, hogy itthon Magyarországon több a javas állás, de ez nem világpiaci tendencia, inkább csak annyi, hogy a nagy multik előszeretettel outsorceolják ide a legacy Enterprise java alkalmazásaikat.
Amúgy van még két féléved, ne hobbi projekteket csinálj, hanem irány a Schönherz Iskolaszövetkezet és vállalj diákmunkát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!