Windows 10 hatalmas bukás?
Tele van hibával, túl sok adatot megoszt a felhasználóról (pl. a mikrofonnal hangfelvételt készíthet rólad benne van a felhasználási feltételekben), sok játék nem játszható vele, most meg a torrent oldalak fogják letiltani a windows 10-et használókat.
Kedves kérdező. ne pontozz le olyanokat, akik jókat írnak ! Nem magamra értem.
A rossz vagy nem friss vga driver is okozhat olyat, hogy kevés az fps.
Ez jelent meg ma a DirtyWindows oldalán:
"A Microsoft egyre-másra követi el a kommunikációs hibákat és ezzel felhasználók millióit vezeti félre, vagy hagyja kétségek között. Már a Windows 10 megjelenése előtt is tettek óriási ballépéseket, de amióta kiadták a rendszert, ha lehet, még rosszabb a helyzet.
A Windows 10 előzeteseinek korában nem egyszer megesett, hogy naponta többször is frissítenünk kellett egy-egy hírt, mert olyan gyorsan változott a hivatalos álláspont, vagy legalábbis az annak közzétételéért felelős emberek nyilatkozata. Sok esetben az egyetlen információforrást Gabriel Aul twitter-csatornája jelentette (és jelenti még most is), aki hajlamos félmondatokkal és félinformációkkal összezavarni a médiát.
A káosz először azzal indult, hogy bejelentették ingyen válthatnak a kalózok is Windows 10-re, majd gyorsan vissza is vonták ezt. Ezután a történet azzal folytatódott, hogy nem voltak képesek érthetően a leendő felhasználók tudtára adni, mit jelent az első évben elérhető ingyenes frissítés. Felhasználók tömege hiszi azt még most is, hogy az első év után fizetni kell a további használatért. Bár a média felelőssége sem vonható kétségbe, a vállalatnak nyilatkozatok és hirdetések tömegével kellett volna tisztázni a helyzetet, nem pedig várni, míg majdcsak megértik az emberek, hogy mit is akartak közölni.
A legnagyobb gondot az információ hiánya jelentette. Az aktiválás rendszerének újdonságairól még most is alig található hivatalos tájékoztatás. Eleinte az terjedt el, hogy Microsoft fiók kell majd az ingyenes upgrade-hez, majd később kiderült, hogy dehogyis kell, mindössze a hardver azonosítója alapján történik az aktiválás. Nehéz lett volna ezt világosan elmondani? Ráadásul a már említett Gabriel Aul naponta szembesült a felhasználók ezirányú kérdéseivel, nyilvánvalóan láthatta hol szorít a cipő, mégsem tett senki szinte semmit a tájékoztatás javítása érdekében. Miért?!
Nem lett jobb a helyzet a rendszer megjelenésével sem. Az első nagy vihart az új felhasználói szerződés jelentette, amit sikerült úgy megfogalmazniuk (bár itt a jogi szövegezési forma is kötötte a kezüket), hogy a média szétcincálja őket az adatvédelem lábbal tiprásáért. De még ez sem volt elég, a Microsoft ekkor sem állt ki és kezdte el magyarázni az igazát, pedig kellett volna. Még akkor is, ha valóban ártatlanok, mert a legrosszabb taktika a hallgatás lehet ebben az esetben. Az egységsugarú felhasználó mindenféle fórumokon, meg a bulvármédiában olvassa, hogy a Windows 10 ellopja a legféltettebb adatait és máris visszahőköl a rendszer használatától.
Még ezzel sincs vége a történetnek! A minap újabb lángra kapott a hisztériakeltés, mert néhány újságíró azt vélte kiolvasni a Windows 10 licencszerződéséből, hogy a vállalat letörölhet minden kalóz tartalmat a felhasználók gépéről, ha a kedve úgy tartja. Természetesen az ilyen hírek egyből végigsöpörnek a neten és mindenhol tényként lehozzák a hírt, akkor is, ha soha semmilyen bizonyíték nem volt eddig arra, hogy a Microsoft élt volna ilyen eszközzel, ráadásul nem is a Windows 10-re vonatkozik a kérdéses paragrafus, hanem az Xbox-ra és a Windows Store-ra. De Redmond most is hallgat.
A hisztéria mostanra odáig fajult, hogy néhány torrent oldal bejelentette kitiltja azokat a felhasználókat, akik Windows 10-et használnak, mert félnek, hogy a rendszer lejelenti, ki, honnan és mit tölt le illegálisan és inkább nem vállalják a kockázatot. Röhej.
De még nincs vége! Nemhogy a vádakra nem reagálnak megfelelően, de további támadási felületet nyitnak a hallgatással, ugyanis kiderült ezentúl nem kötik a felhasználók orrára, miket tartalmaznak a frissítésként érkező javítócsomagok. Míg korábban minden frissítéshez készült egy KB-article, amiből nagyjából megtudhattuk mit várhatunk egy-egy frissítés telepítése után, mostantól látatlanban kell azokat elfogadnunk. A fent ecsetelt bizalmatlan hangulatban ez csak olaj lesz a tűzre.
Van még más is! Sok felhasználót kellemetlen meglepetésként ért, hogy a frissítéseket ezentúl kötelező lesz telepíteni. Okosabb kommunikációval, világossá lehetett volna tenni az új frissítési modell előnyeit és meggyőzni a népet, hogy ez az ő biztonságukat szolgálja.
Az Insider programban résztvevők is elégedetlenek, hisz most derült ki, hogy ezentúl már csak aktivált eredeti rendszer birtokában lehet a tesztverziókat próbálgatni. Miért utolsónak tudják meg az érintettek?!
Végül térjünk vissza egy picit még a rendszerhez és az adatvédelmi aggályokhoz. Annak ellenére, hogy a Windows 10 számos ezirányú beállítást kínál, sok esetben mintha direkt megnehezítették volna megtalálásukat. Miért a legkisebb betűmérettel kell megjeleníteni az egyik legfontosabb beállítást?
Ilyen megoldásokat azoknak a programoknak a telepítőjében szoktunk látni, ami valami adware-t mellékelnek magukhoz. Kicsi betűvel az alsó sarokba eldugjuk, aztán a júzer hátha nem veszi észre, csak kattint a legnagyobb gombra tovább. Az alapértelmezett beállítások meg természetesen a legmegengedőbb választásokat takarják.
A kezdeti pozitív fogadtatás hamar megváltozhat, ha a Microsoft nem hajlandó felvenni a kesztyűt és tisztázni a kérdéseket. Egyre több a negatív hangvételű írás és komment a neten, ami nem tesz jót a rendszer megítélésének. Itt az oldalunkon is számos felhasználó tért vissza a korábbi rendszeréhez, hiába próbáljuk mi magyarázni, hogy a Microsoft nem gonosz, ha az ellenvéleményt hangoztató média hangosabb, az érintett meg hallgat."
KÉRDEZŐ!
Bukás lett?
Nem hiszem.
Miért lenne hatalmas bukás?
Tele van hibával...igen, ezt hívják gyermekbetegségnek. Mindenhol előfordul. Autóknál, szoftvereknél, ruháknál, minden ember alkotta dolognál. Aztán okulva a tapasztalatokból, elkezdik ezeket a hibákat korrigálni.
Igencsak gyakran érkeznek a frissítések (csak hogy a témánál maradjunk) folyamatosan javítják a kezdeti hibákat.
A fél világ MS oprendszert használ, az meg emberi gyarlóság, hogy ha valami változik, azt nehezen fogadják el. Sokan ragaszkodnak még a win 7-hez, de egyre gyorsabban terjed a 10. Nekem ez valahogy nem azt mutatja, hogy bukás lenne.
Még a vista sem volt az, pedig egyértelműen az sikerült a legkevésbé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!