Hogyan oldható meg a következő div-probléma (részletek)?
A lényege, hogy adott 3 div. Egy nagy, annak háttere egy térkép, ezen belül egy kisebb div, melynek koordinátái a regisztrációkor megadott településé, mely előre be van táplálva az adatbázisba és onnan kérem ki, és itt egy megadott (35x35) ikont jelenítek meg. A harmadik div, a második div-en belül helyezkedik el, de css-el megoldottam, csak akkor jelenjen meg (alapértelmezetten) direkt az előző ikon alatt, HA az ikonra húzza egy adott látogató a kurzort, tehát egyszerre csak egy doboz jelenjen meg.
Ám, ha több tag is küld be adatot, és több ikon is megjelenik a térképen, akkor ha megnézném a kis dobozt, és az (kb. 180x90) kitakarna egy másik ikont, akkor pont az történik, amit el szeretnék kerülni, az ikon takarja ki a kis doboz egy részét, néha pont a legfontosabbat, ha még több adat lenne, akkor meg nagyobb gond.
Tehát azt szeretném valami rétegekkel kapcsolatos kóddal megoldani, hogy ez a doboz mindig abszolút elől legyen, ne takarja ki semmi egy kicsit se.
z-index-el már próbálkoztam, de nem jött be, mintha nem is írtam volna be semmit...
Előre is köszönöm a segítséget!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Pedig a z-index lesz a megoldas.
Mindig figyelmesen olvasd el az adott parancsok leirasat.
"Note: z-index only works on positioned elements (position:absolute, position:relative, or position:fixed).:
Lehet ezert nem mukodott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!