Létezik erre szoftveres megoldás?
A helyzet az, hogy van egy nagyon erőszakos nagypapám, aki sajnos nagyon sok mindennek nyers erővel esik neki. Van, hogy a konyhában, van, hogy a MediaMark-tos pultossal szemben, de ez különösen igaz a műszaki, számítástechnikai, PC-környéki dolgokkal, sokszor az eszközök nagy-nagy kárára.
Mostanában sokszor volt, hogy számítógépes feladatokban mentem le neki segíteni. Jobbára azért is segítek, mert az ő részéről megértem, és kissé sajnálom, is, hogy egy olyan korba lett időskorára belekényszerítve, aminek jelentős részét egy, az társadalom okoskodói által permanensen túlbonyolított tudomány hatja át.
Másfelől most már egyre rosszabb néznem, ahogy a rokonság lévén megkapja a jobbnál jobb, valóban nagyon jó képességekkel és használhatósággal felszerelt műszaki eszközeit, és a nyers erőszakos magaviseletével, már-már kritikus türelmetlenségeivel, a számítógépe(I) kínzásával, szadizásával - van, amit meg egész egyszerűen ott hagy porosodni - kicsinálja őket.
Függetlenül attól, hogy mennyire irigylem Tőle ezeket, nagyon rossz nézni hogy olyan értékek vannak nála rosszul és szadista magaviselettel használva, ami 3 szegény családot is bőven kiszolgálna (ha lenne rá igény).
Én például 8 évig masszívan használtam a tőle már eleve használtan kapott 350 MHz-es gépet, csak 2-3 éve tettem le, egész addig mindenben ki tudott szolgálni nagyobb gondok nélkül, és valamilyen állítólagos alaplapi hibát leszámítva (ami kb. abban nyilvánul meg, hogy a zümmer ezt jelzi, illetve XP-nél kikapcsolással vannak zavarok) még most is tudnám használni. Őnála meg heti szinten fordulnak elő újabb-és-újabb gondok.
A legutóbb elkezdtem beállítani úgy a gépét, hogy lehetőleg minden, amit ő használna a nap során ÉS a lehető legjobban megakadályozza a gépe szoftveres szétverését ill. teleszemetelését, és ami csak egyszerre indítható, az a bekapcsolástól kezdve hozzányúlás nélkül magától induljon (a levelei, MSN-bejelentkezés, stb.)
Ebbe beleértve már van arra is módszerem, hogy billentyű-/egér-szimulációkkal a máshogy nem automatizálható jelszavas belépéseket, előkonfigos dolgokat, stb. autómatikusan csinálja a program.
Viszont az a gond, hogy ő amint meglátja az asztal és a start-menü indulását/felvillanását, makacsul, agresszív fejjel egyből elkezd kattintani, aminek aztán egy hatalmas káosz és csontrafagyás a vége.
>> SZÓVAL : Szükségem lenne egy olyan szoftveres, vagy akár netán C-ben vagy C#-ban implementált megoldásra, ami egy fél-1-másfél percre ellehetetleníti az egér és a billentyűzet jeleinek érzékelését, egyszerűen szoftveresen kikapcsolja azokat. Esetleg ha van rá mód, a képernyőt is (laptop(ok)ról van szó).
Előre is köszönöm az esetleges segítséget! :)
"Elsőként indult a cmd és kilőtte az asztalt, közben folytatta a programok betöltését, majd 5 perc után bejött az asztal a cmd indította mivel nem csak a leállítása de az indítása is várakozás után lefutott (cmd folyamat nem állt le ettől és nem gátolt semmit az hogy leállt az explorer.exe."
Akkor én kérek elnézést! Lehet, mástól is függött az, amivel én találkoztam eddig. Ha nálad fut, neked adok igazat, és majd teszek egy próbát.
A harmadik gépe most úgyis nálam van, "kimentettem a karmai alól" :) Nem mintha szükségem lenne rá pont nekem, de kicsit ódzkodva adnám vissza, HA sikerül valahogy utánajárással megcsinálni. Ugyanis olyan vadul gépel, hogy valószínűleg szétverte ennek a billentyűzetét, azért nem működik, rajta - vagy csak folyamatos erős nyomásra - egypár gomb. Pedig látszólag egész tiszta alul, ez nem lehet baj. Billentyűzetcserét még nem csináltam, szóval azt se nagyon tudom, hogy a gumis érintkezőlap cseréje megoldaná-e a dolgot, vagy hogy azt honnét tudnék szerezni.
Na mindegy, majd kialakul.... ;)
Kedves kérdező, pár dolog jutott ezzel kapcsolatosan eszembe, talán érdemes lenne ezek mentén elindulni:
* Kiosk-mód: ez esetben a felhasználó egy erősen lecsupaszított funkcionalitású felületet kap, amin csak adott programok érhetőek el (és például egyből a böngésző nyílik meg teljes képernyős módban, úgy, hogy ne lehessen belőle kilépni).
Windows XP-nél erre szolgált a Windows SteadyState ( [link] ), Windows 7-nél kicsit komplikált beállítani ( [link] ), Windows 8.1-nél már Assigned Access névre hallgat.
* Visszaállítás lemezképből: vannak olyan programok, amelyekkel a gép rendszerinduláskor visszaállítható egy lemezképbe lementett állapotából, így bármilyen szoftveres "szétbarmolás" visszavonható egy rendszer-újraindítással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!