Azoknak a szoftvereknek, amikhez máig léteznek működő crack-ek, patchek, warez licensztörések, egy részénél elképzelhető, hogy direkt hagyták, hogy törhető legyen?
Gondolok itt arra, hogy miközben már jópár megoldás/technológia létezik arra, hogy egy programot törhetetlenné tegyenek - pl. erős titkosítású USB/hardver kulcs, netes ellenőrzések, licenszkulcs alapján önmódosító kód (bináris), a demóból hiányzó funkciók binárisa csak netes regisztrációval települ, stb.-stb. -, aközben vannak szoftverek, olykor a legnépszerűbb nevek között is, amiknek a legújabb verzióiról is vannak fennt warez linkek, működő patch-ek.
Elképzelhető, hogy valamilyen tudatos, hosszútávú marketing része az, hogy bár a nagyobb cégek programozó hada számára kb. ujjgyakorlat lenne megkerülhetetlen licenszvédelmet írni a szoftverhez, tudatosan kiskapukat hagynak, nem teszik törhetetlenné a programot.
Egyrészt nincs olyan, hogy törhetetlen.
Másrészt, teszem azt, van egy 10 éve kiadott program, annak nem sokat jelent hogy ma kiadva már mennyivel védettebbé lehetett volna tenni.
El, de az is elképzelhető, hogy pl egy kezdő grafikus lewarezolja a Photoshopot, azzal tanul, majd később, amikor már talál melót is vele, megveszi az előfizetést.
Ha törhetetlen volna, a példában szereplő ember nem tudta volna fejleszteni a tudását.
Vannak például játékok, amik nem kaptak erős védelmet és mégis megvették őket több millió példányban a megjelenésük után. De vannak denuvo-val védettek, amik még így is alig fogytak. Aki akar rendszeres azonnali javításokat, supportot, kiegészítőket, hálózatos játékmódokat, azok úgyis megveszik a játékokat.
Ha a kiadó bízik a sikerben és a termék is olyan, hogy hasznosabb az eredeti, jobban megéri, akkor nem rak rá erős védelmet.
A munkára használatos szofterek esetén már nem kérdés, hogy megéri, ha hozza a bevételt. Valaki így sem veszi meg amit a munkájához használ, pedig bőven lenne rá jövedelme. Megvehetné mint eszközt és leírhatná az adóból és még így sem veszik meg. A tört szoftvernek támogatása nem lesz és ezeket nem mindig egyszerű beüzemelni. Nekem volt már olyan esetem, hogy egy szerelő cégtől kértek meg, hogy telepítsem fel a szerviz programot. Megnéztem, mondom ez tört verzió, bocs, de nem tudom vállalni. Ha nem sikerül a törést jól telepíteni és aktiválni és esetleg van a tört programban elrejtve valami kártevő is, vagy kapnak egy hatósági ellenőrzést, akkor még én leszek előszedve, mint informatikus.
Régen volt olyan, hogy shareware, megkaptad egy csökkentett funkciójú változatát amit lehetett szabadon másolni és terjeszteni és ha tetszett és többet akartál, akkor megvehetted a teljes verziót.
Ingyenes szoftverek most is léteznek és ezekre is igaz, hogy csak kevés funkciót adnak és nincs support. A többi funkció és a support már fizetős. Mert a szoftverekkel is sok munka van, ingyen csak a szeretetszolgálat dolgozik, de még az sem egészen, mert oda is adományok mennek, hogy az ott dolgozókat ki tudják fizetni mert ők is pénzből élnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!