Megéri PPC Specialistának menni? Van jövője a szakmának?
Önmagában nem, a többi marketing rész nélkül nem sokat ér.
Illetve eléggé kezd átalakulni a reklámozás, már várom mikor a sorozatban pl. a Tronok harcába valakit lefejeznek, majd bejön egy Wilkinson penge reklám a színésszel, hogy mióta Wilkinson -t használ, 50% simább a vágás. :-D
Kedves kérdező!
Remélem azóta felismerted, hogy nagyon is megéri PPC specialistának menni. Ennek a szakmának van csak igazán jövője. :D Persze lehet, hogy 5-10 év múlva teljesen más lesz, de ez ilyen, hétről-hétre tanulsz, amíg élsz.
Én 2017-ben hallottam erről elsőnek, saját szakállra tanulgattam, csak úgy lelkesedésből. Aztán 2020-ban eldöntöttem, hogy komolyan veszem, és elég intenzíven elkezdtem tanulni a dolgot.
Ma már ebből élek, full time. Egy ügynökségnél pár hónapot voltam, de eljöttem, mert nem tanítottak újat. Kipróbáltam egy egyébként jónak számító másikat, ott egy fokkal jobb volt, de még mindig többet tudtam tanulni magamtól..
Nekem a marketing egyéb területeiről felszínes ismereteim voltak. Viszont cserébe elég sok mindenről hallottam már. Tehát ha valami kibukott, hogy mélyebbre kell ásni, megtettem, amihez kevés voltam, volt rá emberem.
Szerintem ne félj belevágni. Az ügynökség is jól fizet, meg legalább fix, de szabadúszóként többet kereshetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!