Kezdőoldal » Számítástechnika » Internet » Blogspot-on van 5 követőm, és...

Blogspot-on van 5 követőm, és még ők sem nézik a blogomat?

Figyelt kérdés

2010. júliusától vezetem a blogomat. Abban a hónapban volt a maximum látogatottságom, majd hol több látogató, hol kevesebb, de viszonylag meg voltam elégedve.

Aztán 2010. decemberétől egyre csak csökkent-csökkent, és mostanra már ott tartok, hogy ebben a hónapban (8 nap) mindössze 2 látogatót kaparintottam össze. És ez már így ment január végén is (Kb. négy naponta volt 2 látogatóm.).

Úgy gondoltam, ha változtatok egy kicsit a blogon, akkor többen látogatják. Sikerült is egy időre, de mostanra megint semmi.

Most már ott tartok, hogy teljesen más a blog kinézete, mint anno, más a neve, a leírása, a profilom.

Kipróbáltam annyi mindent, ami tetszhetne másoknak, de még csak be se kukkant senki. Még a rendszeres olvasók közül sem, pedig szoktam más blogokon hozzászólni a bejegyzésekhez, követek számomra tetsző blogokat, és őket tényleg olvasom is rendszeresen.

Úgy érzem, a semminek/senkinek írok, és ez arra késztet, hogy bezárjam a blogot. Úgy veszem észre, semmi értelme. És ez nem önsajnálat, egyszerűen nem tudom, mit tehetnék, hogy végképp senki sem téved be az én kis világomba.


Segítsetek, mit tegyek? Bezárjam?

Előre is köszönöm, 16/L


(Lehet, hogy elég idióta kérdés, de gondoltam, egy próbát megér)


2011. febr. 8. 21:10
 1/2 anonim ***** válasza:

Elárulom mi a baj. Érdektelen a téma. Senkit nem érdekel a kinézet, nézd meg a legnagyobb látogatottságú blogokat, fehér háttér, banner, csókolom.

Írj olyan dologról ami érdekli az embereket. Sokat hasonlítják a blogot naplóhoz, de senkit nem érdekel más élete, max ha egy ribanc és leírja minden nap a dugásait ha érted mire gondolok...

2011. febr. 8. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

De éppen ez az, hogy én nem a napi történéseket írom le. Nem is írok millió sort. Csupán csak pár gondolatomat, a világról, emberekről, és egyéb dolgokról.

Szimpla fehér hátterem van, nem túl csicsázott.

A témák pedig amikor még volt látogatottságom érdekelte az embereket. Aztán gondolom megunták, és túlléptek rajtam. Ezért változtattam.

Köszönöm a választ!

2011. febr. 8. 21:45

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!