Hogyan szerezhetem vissza a facebook fiókom amit a Facebook zárolt?
Tavaly év vége óta nem tudom belépni a saját facebook fiókomba amit zárolták azért mert "gyanús tevékenységet" észleltek.
Azóta a súgóközpont menüjét átnéztem a-z-ig de nem találtam benne segítséget nekem. A súgóközpontban rengeteg lehetőség van de konkrétan egyik sem az én esetem. Találtam bizonyos e-mail címeket melyekre lehet panaszokat írni bizonyos helyzetekben de ezek sem segítettek rajtam mert az egyik cím szellemi tulajdon elleni bűncselekmények ellen nyújthat segítséget egy másik pedig más ellen. A fiókomhoz használt e-mail fiókhoz hozzá tudok férni és a telefonszámhoz is de nem megyek vele semmire. Nem értem hogy miért nincs egy konkrét e-mail cím amire direktbe a Facebooknak tudok írni közölni velük a problémám. Egyetlen lehetőséget kínál nekem a Facebook azt hogy jelentkezzek be egy olyan eszközről amelyről korábban sikerült és már az elejétől fogva próbáltam az összesről de nem sikerült és mindig csak ezt az egy lehetőséget adja nekem.
Ötletek?
ugyan ez történt velem, és még sok emberrel (december 19.)
Talán ha a Meta verified elérhető lesz Magyarországon is, azzal esetleg meg lehet majd oldani, csak azért meg fizetni kell ami nyilván vicc kategória, de más megoldás egyszerűen nincs
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!