Mi baja az USB-s perifériáimnak?
Pár hónapja az USB-s vezetékes billentyűzetem elkezdett random kikapcsolni, miután a gépet alvó állapotból visszahoztam, és úgy egy perc után kapcsolt csak vissza magától. Aztán amikor 1 hónapja az USB-s vezeték nélküli egeremet visszacseréltem USB-s vezetékes egérre, az ugyanígy alvó állapot után egy pár másodpercig működött, majd leállt. A ki és bedugása nem segített. Ilyenkor a gép kiírta, hogy az USB-t nem sikerült felismerni, de ha vártam egy kicsit, mégis sikerült neki. Viszont, ha ezt egy nap másodjára is eljátszottam, akkor bizony nem volt mese, kék halált kapott a gép. Ma pedig a billentyűzetem volt az amelyik igazából használat közepén leállt és újraindítás után egy rekord 40 perc alatt sem volt képes bebootolni, csak miután kihúztam a billentyűzetet. Mikor a jelszót kérte, visszadugtam, és egy 10 másodpercen belül működött. Most már egyáltalán nem, akárhányszor indítom újra, ezt a kérdést is egy másik gépről írom. Normál esetben már venném az új billentyűzetet, mert ez meg van már jó pár éve, de nyilván nem azzal van a probléma, hogyha az egér is balhézik.
Mi a probléma és, hogy oldhatom meg?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!