Miért jöttek létre a többszintű gyorsító tárak?

Hogy gyorsabban dolgozhasson a CPU. Mivel a CPU munkaterülete a memória, így annak elérési ideje és a sávszélessége is befolyásolja a művelet végrehajtás sebességét és hatékonyságát. A 386-os processzorok már támogatták a cache memória használatát, ami akkor még az alaplapokon helyezkedett el lényegében a RAM és a CPU között. A cache mérete nem volt nagy, de gyorsabban lehetett hozzáférni, így az aktuális művelethez szükséges adatokat ide behívva a CPU gyorsabban tudott dolgozni. A 486-os prociknál a gyártó már a magba integrálta a gyorsítótárat, de megmaradt az alaplapi is immár második szintűre módosulva. A leggyorsabb a CPU-ban lévő cache, de a külső még mindig gyorsabb volt, mint a RAM, így a soron következő adatokat is lehetett gyorsítótárazni. Ahogy fejlődött a gyártástechnológia lehetővé vált a másodszintű cache integrálása is, ami így magórajelen futhatott az egyre gyorsuló processzorokban és még jobb elérési időkkel büszkélkedhetett, mint ha kívül lett volna. Innentől külső cache-re már nem volt szükség, szerintem a CPU-ba is elég volt a két szint, de a memóriák is gyorsultak a DDR szabvány és a dual chanel megjelenésével vagyis sávszélességből már nincs jellemzően hiány. A harmadik szintű cache a processzoros sokmagos felépítése miatt lehetett szükség, de talán az egyre bővülő utasításkészletek és az egyre komolyabb feladatok is tudnak belőle kamatozni viszont látszólag ez a cache már nem számít olyan sokat gyakorlatban, legalábbis irodai/otthoni és játékos környezetben (ez jól látszik például a sok L3 cache-vel megáldott FX procik és az L3 nélküli FM foglalatos testvéreik teljesítménye között is azonos modulszám és órajelek esetén). Munkaállomásokba, szerverekbe talán több értelme van.

Ezt csak mint hardverek iránt érdeklődő laikus írom, biztosan vannak jobb szakcikkek az interneten vagy válaszolhat egy igazi szaki is. :)