Mi baja van a pendrive-omnak? (lennt)
Az unokatestvérem rátett egy filmet a gépéről a pendrive-omra, de közben lefagyott a gépe, és megzakitotta filmet, miközben tette át.
Aztán haza hoztam megakartam nézni a filmet, ki is irta hogy ck egy része található, ekkor eldöntöttem, hogy igy nem kell, és letöröltem, vagyis akartam. Az irta ki hogy mivel egy darabja van meg, most el fog veszni ez az adat, gondoltam az jó, mert ugyis leakartam törölni. Miközben bennt volz a gépben a pendrive-om állandóan lassult, le akart fagyni, és miután "letörölte" kivettem a gépből, majd viszatettem, és megint rajta volt, egyszerűen nem lehet kitörölni+olyankor állandóan lassú. A legrosszabb hogy nem lehet rá filmet tenni, azt irja ki nem elég a filmnek a paramétere...De még egy darab képet sem, vagy zenét.. Virusos lehetett, vagy mi a baja? Hogy lehet megjavitani?
Bocsi, hogy hosszu lett, de leirtam részletesebben, mert én nem tudom elképzelni mi lehet a baja, sgitsetek léci!
Megtaláltam, amit irtatok. Elinditottam, várt pár másodpercig, aztán azt irta ki, hogy a Windows nem tudja befejezni a formálást..
Nem igaz, már idegesit!!!!!!!!! Valami más ötlet, hogy mi lehet a baja?
Azért én nagyon köszönöm a válaszaitokat, nekem akkor is hasznos volt, mert eddig ezt nem tudtam, ment a pont!!
De ha tudtok léci segitsetek. Olyan amugy van, hogy egy pendrive elromlik, és többé nem lehet használni?
Esetleg linuxba megpróbálhatod leformázni.
Egyébként a biztonságos eltávolítási mód nem véletlenül van.(bár és sose használom)Meg ugye lefagyásnál nem is használható.
Volt már néhány ismerősnek egyébként ilyen problémája. Megoldást többnyire az jelentette hogy még volt garancia a pendrivera.
Egyébként a flash memóriák(az van a pendriveokban) miden bitjének van újraírhatósági száma. Persze a pendrive vezérlőprogramja folyamatosan számolja hogy melyik hányszor volt már újraírva, és ha valamit másolsz rá akkor olyan helyre rakja ami kevesebbszer volt még újraírva.
Szóval a lényeg hogy flash memória az a sok adat újraírástól elkopik.
De nekem pl még a 7 éves pendriveom működik. Pedig naponta használom...
Valószínűbbnek tartom hogy a pendrive vezérlőprogramja vacakol. Haver egyszer valami ismerősével megcsináltatta. De ehhez a részéhez nem értek.
Az az igazság, hogy arra használom a pedrive-omat, hogy egy gépről a másikra vigyem át a filmeket, majd letörlöm, és igy tovább, minden hétvégén ez megy...Lehet ettől lett ilyen?Amugy tavaly télen lett véve, és most ősztől csinálom ezt vele, szóval ilyen gyorsan tán nem megy tönkre...vagyis nagyon remélem..Szerinted?
Amugy köszi a válaszodat, megint tanultam valamit. :)
Nem kéne "elkopnia" ilyen hamar. Szóval a szoftverhiba a legvalószínűbb szerintem.
Legjobban akkor jársz ha még van garancia és kicserélik.
Hány GB-os a pendrive?
Egyénként tapasztalatom szerint a 4-5-6 éves pandriveok sokkal ellenállóbbak ilyenekel szemben mint az újak :(
Fateromnak 125mb-os pendriveja volt a legelső, még külföldről lett hozva mert itt még nem is lehetett kapni olyat hogy pendrive :D És persze még mindig tökéletesen működik :)
(most eszembe jutottak a régi szép idők amikor 1GB-os pendriveomnak mindenki a csodájára járt hogy húúú erre egy CD-nyi cucc is ráfét és milyen kicsi meg gyors meg húúúú XD)
Majd megnézem megvan e a garancia.
4GB-os amugy, de egyik nap találtam a suliban egy 1GB-os pendrive-ot, ck odaadtam az oszinak :DD
:D
Elméletileg minél nagyobb egy pendrive annál lassaban "kopik" normál használat mellett. Mert pl a 16gb-os pendriveomat nem másolgatom olyan gyakran tele mint az 1 gb-osat.
Viszont minél nagyobb annál több dolga van a vezérlésének, mert ugye 16GB az 137438953472 bit, 1 GB pedig csak 858993459 bit, szóval 1 gb-ot könnyebb kezelnie a vezérlésének mert csak 858993459 bit állapotát kell figyelnie :D
(persze egy 16GB-os pendrive nem valójában nem 16GB-os. Ők 1000-es szorzóval számolnak és még azt is kerekítik. Valójában meg 1024-es a szorzó.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!