A videokártyák mennyivel voltak olcsóbbak a Bitcoin bányászok előtt?
Hogy mikorra fog normalizálódni a videokártyák ára?
Hát szerintem sosem lesz már olyan a piac mint régen. Annyira nem fognak lecsökkenni az árak mint ami mondjuk 1 éve volt. (én akkor 92-ért vettem a vga-mat, ami most 180...)
Meg kell szoknunk a nagyobb árakat. Ráadásul nem csak a bányászok miatt van drágulás.
Azért a történetben több változó is van, nem csak a bányászok.
Eleve évek óra folyamatosan romlik a forint. Gyakorlatilag midnen import terméknek másfélszer annyi az ára, mint a 10 évvel ezelőtti árfolyamok mellett lenne. Aztán volt ugye 13 éve egy gazdasági világválság, ami akkor nem tett jót az áraknak, aztán persze pár évre rá helyreállt a világgazdaság, akkor megint lementek az árak. Most pedig épp egy világjárvány közepén vagyunk, mind a szállítás, mind a nyersanyagtermelés, mind a gyártás terén komoly fennakadások vannak. Szóval vanak egyéb tényezők is, amik legalább annyira befolyásolják az árakat, mint a bányászok. Ha csak ők lennének az egyetlen zavaró tényező ebben a képletben, akkor a piac pár hónap alatt rendeződne, ugyanis mindössze annyi történne, hogy többet gyártanak abból, amiből nagyobb a kereslet. Ez a gyártóknak is jobb lenne. A gond az, hogy most egyelőre nincs rá lehetőségük.
De az sem utolsó szempont, hogy a grafikus kártyákkal szemben támasztott igények is átlagosan nőttek. Ma jóval kritikusabb kérdés, hogy milyen VGA-d van, mint 10-15 éve.
"Hát szerintem sosem lesz már olyan a piac mint régen. Annyira nem fognak lecsökkenni az árak mint ami mondjuk 1 éve volt."
Miután a gazdaságok jelenleg a folyamatos inflációra épülnek, ezért ez minden bizonnyal igaz. De ha a kereset arányában vizsgáljuk a dolgokat, és nem forintban kifejezve, akkor 100%-ban biztos vagyok, hogy le fognak csökkenni az árak. Hogy mikor? Az szintén tucatnyi dologtól függ. Én egy 5 évre tippelek. (Persze, az adott technikai szinten hasonló kategóriának minősülő kártyákat tekintve. Mert most is lehet kapni 10 ezerért grafikus kártyát, és ami most 200 körül van, az 2-3 év múlva 100 alatt lesz.)
#3 a mai áraknak semmi köze a forinthoz, mindenhol iszonyatosan felmentek. Alig van kártya, ennyi az oka, nem a bányászok, vagy a forint, iszonyatosan keveset gyártanak. Vagy neweggen is a forint miatt mentek fel az árak szerinted? A 3080 egy $699 os kártya, egyrészt gyakorlatilag mind elfogyott itt is, másrészt meg a legtöbb közelebb van az ezer dolláros árhoz mint a hétszázhoz(nyilván senki sem várja hogy combos hűtéssel is 700 legyen, de nincs az a hűtés amelyiknél reális lenne a $300 felár).
rx6800 at meg pont kapni, pl nitro+(msrp $699) szintén $999, 6900xt $1420. Nem rajtunk csattant az ostor, midnenki szív.
Ez a ma nagyobb igények vannak mint régen meg hülyeség ahogy van, a kártya gyártási költsége négy tényezőn múlik, ebben a sorrendben: gpu mérete, vram mennyisége, hűtése, és minimális mértékben a fogyasztása(jobb minőségű alkatrészek kellenek ha 120 helyett 280w ot kér). Egy felső kategóriás nvidia kártya 10 éve(gtx 580) 520mm2 volt, a 3080 628mm2 - 3070 meg 399mm2. A szilíciumköltsége ~18 százalékkal nőtt ugyanannyak a kategóriának, vramot nyilván nem ilyen egyszerű összehasonlítani, de gddr6 konfigurációtól függően ~$11-23/gb. 2011 ben mélyrepülésben voltak a memóriaárak, pontos számokat nem találok, de filléres tétel lehetett a gpu hoz képest. A gpu k fizikai mérete alig változott, akkor is a 2-300mm2 es gpu volt a legnépszerűbb(spoiler, mert az volt a legjobb ár\érték arányú), ma is az - amikor ugye lehet ilyet kapni. Ilyen kártya volt pl az rx480\580, vagy a gtx1060.
A világon semmi nem változott, sőt, ha változott is legfeljebb csökkentek az elvárások - hát milyen hangszfsznyi különbség volt a turing és pascal között, ha vettél egy 1080ti t
2016 elején nem volt semmi ami érdemben többet nyújtott volna nála három és fél évig - akkor meg el tudtad adni 50-60 ezerrel olcsóbban mint amennyit eredetileg fizettél érte, 10 éve körberöhögtek volna ha azt mondod hogy ez lesz, gtx580 szintjét hozta egy gtx660 másfél évvel később, 30 százalékkal több vrammal, $500 helyett $190 ért. 780ti($699) szintjét hozta a 970 egy évvel később $329 ért, több vrammal(habár ott ment egy kis szarkeverés, de akárhogy nézed mindenhogy többet kapott), 980($549) szintjét hozta az 1060 másfél évvel később $249 ért, szintén másfélszer annyi vrammal. Semmivel sem nőttek az elvárások, lineárisan nőtt a teljesítmény az évek alatt ugyanazért az árért - mert sokkal többet ki tudnak hozni azonos anyagköltségen, ez nem jótékonykodás, ez a technológia normális menete.
Nyilván fejlesztési\kutatási költség az egekben van, na de ezt behozzák azzal hogy több kártyát adnak el, kivétel nélkül minden évben új rekordot döntenek a hardver eladások(és ez csak a desktop piac, pl nvidia hülyére keresi magát már a tesla kártyáival is, teljesen jól meglennének ha holnaptól egyetlen geforce ot sem adnának el).
3# Ez a "gyenge a forint" már vicc, még ha minden 400 forint után számolsz +10 forintot akkor sem jön ki az emelkedés mértéke...
RTX 3070-nek kb 200e forintnak kéne lennie áfával együtt, ehelyett adják 350-370e ért, én magamban ezt úgy könyvelem el, hogy a többlet kereskedői haszon, csak több helyen csapódik le a pénz, mindenki rátesz egy kicsit és a fogyasztó issza meg a levét
Bitcoin-t nem lehet már VGA-val bányászni vagy 6-7 éve. Altcoin-okat igen, de annak a piacnak a mérete olyan kicsi a gamer piachoz képest, hogy tuti nem láthato.
Azért tűnik mégis hatásnak, mert hullámokban jelentkezik és amikor 2017-ben mindenki VGA-t akart akkor az par hétre/hónapra megborította a kereselet kínálat egyensúlyát és így hiány+áremelkedés volt. De az rövid ideig tartott és utána helyreállt.
Ha nem lehet videokártyával bányászni akkor miért van ennyi videokártya ezen a képen pont erre az egy feladatra?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!