Mi az oka annak, hogy az utóbbi időben a Picassában elfordított és feliratozott képeimet, ha feltöltöm a Facebookra, ott szöveg nélkül jelenik meg, illetve az állókép visszafekszik?
Nem ismerem a Picasát, de a jelenség tipikusan olyan, mint amikor a program csak a maga számára jegyzi meg a változtatásokat (esetleg egyéb képnézegetőkhöz hasonlóan egy a kép mellé mentett segédfájlban), és csak a megjelenítéskor alkalmazza őket. Ilyenkor a puszta képet hiába töltöd fel vagy olvasod be máshová, mert az még változatlan. Ezt erősíti a következő néhány sor, amit rákereséskor találtam:
„Mielőtt belefognánk a fotóink javítgatásába, tudni kell, hogy a képmódosítások csak a Picasában láthatók, miközben az eredeti fotónk érintetlen marad. Tehát a Picasa nem fogja felülírni a fotóinkat, így bármikor visszavonható minden képmódosítás. Ha szeretnénk a változtatásokat elmenteni, akkor a „Fájl/Mentés” menüpont segítségével tehetjük meg.”
De az is lehet, hogy teljesen rossz nyomon járok, mert arra viszont nem tudok magyarázatot adni, hogy ezt nálad miért csak az utóbbi időben csinálja.
Ha a feliratozott és úgy lementett képet simán megnyitod a gépeden, ott jó a felirat?
Hogy a facebookon miért nem látható a felirat, azt nem tudom (valami a mentés körül lehet?), de az visszafordítást esetleg a következő okozhatja: ma már sok fényképezőgép "megjelöli" elektronikusan a képben, ha elfordított helyzetben készült a felvétel. Több képmegjelenítő (úgy látszik a facebook is) ezt kiolvassa, és átállítja a tájolást. Ezt úgy tudod kivédeni, hogy a Windows képmegjelenítőben fordítod el, majd úgy mented. Ekkor elvileg felülíródik a tájolásra vonatkozó bejegyzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!