Érnek még valamit a kalózok, vagy érdemes kipróbálni egy kicsit szűkebb határokon a tudásom?
Nemrég próbáltam ki az Ubuntu rendszert, többnyire meg vagyok vele elégedve, nem okozott csalódást. A Windowst már több éve használom, otthonosan mozgok benne, rendszertelepítéstől kezdve egészen a legösszetettebb folyamatokig, mindent meg tudok oldani.
Viszont: ki az, aki fizet a Windowsért, ami annyira pénzmániás, hogy még egy olyan verziót sem tud kiadni, amit legalább nem kell megvenni, hanem frissít a jelenlegi verzióról? Most vegyem meg az x példányt szinte egy vagyonért (mert nem ér ennyit egy rendszer), majd 10 év múlva vegyek újat? Persze, hogy törtet használok -
és ami azt illeti, a kérdés oka az, hogy ráuntam a kalózkodásra.
A Linux évente több olyan frissítést ad ki, ami jelentősen megváltoztatja a hozzáállását a felhasználónak, akkor miért ne váltanék arra, mivel a tört Windows nem frissít, max. annyit, hogy "biztonsági" frissítés, ami egyébként sem ér sokat... Hátránya a kevés szoftver. Ennek nem örülök, mivel, ha fel akarom venni a versenyt egy Photoshoppal például, akkor 5-6 alkalmazást is egyszerre kell használnom.
Elszomorít ez a tény és nem tudok dönteni. Egyik fele erre húz, a másik arra. Tanácsot várok, megéri folytatni a munkát egy kalóz Windowson, vagy egy Linuxon újra tanuljak mindent az elejéről az új szoftverekkel?
Igaz, a végén én fogom eldönteni, de nem is arra vagyok kíváncsi, hogy szerintetek én - hanem arra, hogy Ti mit tennétek a helyemben?
Windows:
Előny:
- Van egy remek tudásom, tudom használni a rendszert, kényelmesen mozgok benne, vírust nem szedek össze, erre oda tudok figyelni.
- Sok szoftver
- Grafikus felület
- Felesleges frissítések
Hátrány:
- Tört verzió
- Rengeteg vírus
- Registry (-.-)'
Linux:
Előny:
- Kevés vírus
- Nagy jogok
- Nyílt forráskód
- Ingyenesség
- Érdekes frissítések
Hátrány:
- Kevés tapasztalat
- Kevés alkalmazás
- Karakteres felület
Megjegyzem, ezek az előnyök és a hátrányok csak az én szememben léteznek, nem akarok senkit megsérteni vele, mind két rendszernek vannak előnyei és hátrányai, én most újítani akarok, több tapasztalatot szerezni.
Előre is köszönöm!
Windows előnyök:
- Ezer éve megszoktuk
- MS Office
- Játékok
- Winamp
- MPC-HC
- Kiváló teljesítmény
Windows hátrányok:
- Windows 8 filozófia
- Régi hardverre már nincs támogatott rendszer
- Unalmas
Linux előnyök:
- Azt teszel, amit akarsz
- Geek feeling
- Tanulási, felfedezési lehetőség
Linux hátrányok:
- Ronda, szokatlan betűmegjelenítés
- Problémák a méretarányokkal
- Minimális számú játék
- Könnyebb tönkretenni
- Csúnya bugokat elengednek néha (pl. ubuntu 14.04 végleges változatban a network applet nem indul magától...)
"mivel, ha fel akarom venni a versenyt egy Photoshoppal például, akkor 5-6 alkalmazást is egyszerre kell használnom. "
Idáig mire használtad a Photoshopot; mi az, amihez 5-6 alkalmazás kell, hogy kiváltsa a Photoshopot?
"Hátránya a kevés szoftver."
Mire használod a gépet, milyen alkalmazásokat szoktál használni?
"Viszont: ki az, aki fizet a Windowsért, ami annyira pénzmániás, hogy még egy olyan verziót sem tud kiadni, amit legalább nem kell megvenni, hanem frissít a jelenlegi verzióról?"
Például aki:
- terméktámogatást szeretne (cégek, iskolák,...)
- aki munkaeszközként vásárolja a szoftvert, így eléggé egyedi, "ipari sztenderd"-jellegű igényei vannak, és nem engedhet meg magának valami lelkes amatőrök által összerakott rendszert (lásd például a CAD-alkalmazásokat)
- aki nem akar a miatt szívni, mert az általa vásárolt hardver gyártója nem készített meghajtóprogramot az adott operációs rendszerhez
- aki hozzászokott (cégnél, iskolánál) a Windowshoz és nem hajlandó egy kicsit sem tanulni (mert neki az Internet=Internet Explorer, ha nem jön be a Facebook, akkor nincs net, stb...)
- és nem mellesleg van pénze (mert dolgozik) vagy ingyen kapja (megvásárolta a géphez, vagy Campus-/Tisztaszoftver-programban igényelhette)
#2 csak nem tudom minek használjak kettőt egyszerre, ha Windowson használom azokat a szoftvereket, amelyekkel dolgozom tulajdonképpen, és Linuxon csak kommunikálok. Most nekem is fent van mind a 2 rendszer, de az Ubuntut eddig csak kommunikációra használtam.
#3 Kösz a felvilágosítást, egyet megjegyeznék, "aki dolgozik". Rendben, dolgozik, van pénze, és meg tudja venni az összes kiadott Windowst. De mégis, megéri? Azon a pénzen sok mást is lehetne venni. Nem azt mondom, hogy sok lenne, de akkor sok, ha meg kell érte dolgozni.
Másrészt, hogy mire használom? :D
Videószerkesztés
Képszerkesztés
3D Modellezés
Programozás
Soyn Vegay, Photoshop, Illustrator, Corel, Solid Edge, Blender, Eclipse, Dreamweaver...........
Nyílván, ha ennyi programot használok nem egy két vonalból álló "művészi" alkotást szoktam rajzolni Paintben, hanem például tervezek. Érdekel sok minden, suliban nagy mértékben kell a 3D-vel ölni a grafikus kártyát, míg itthon programozom hobbyból, de van, hogy videót vágot össze, vagy weblapkészítés során képeket is hozok létre. Minek a PS egy programozónak? Mert nem kell több progiba nyúlkálni, ha egyszerre akarok 3D-s térben rajzolni, animálni és tervezni. A kalózkodás viszont még mindig rágja a lelkem.
Továbbra is várom a válaszokat, kíváncsi vagyok a többiek véleményére is!
"Rendben, dolgozik, van pénze, és meg tudja venni az összes kiadott Windowst. De mégis, megéri?"
Ha dolgozik, akkor az "ipar" elvár bizonyos "sztenderdeket". Informatikában - tetszik, nem tetszik - egy bizonyos szinten ezt néha sajnos csak fizetős szoftverekkel lehet kényelmesen/hatékonyan megtenni, mert ezek a szoftverek zártak.
Mivel hatékonyabban tud dolgozni, ezért lesz pénze arra, hogy megvegye ezeket a programokat.
Illetve ott van az is, hogy ha dolgozik, jobban számíthat ellenőrzésekre - tehát megéri megvenni és nem kalózkodni.
"Soyn Vegay, Photoshop, Illustrator, Corel, Solid Edge, Blender, Eclipse, Dreamweaver...... "
Szerény véleményem (és gyakorlati tapasztalataim) szerint a Dreamweaver teljesen pótolható megfelelő kódszerkkesztőkkel - ha valaki megtanulta rendesen a HTML/CSS/Javascript/... nyelveket, akkor optimálisabb kódot tud generálni, mint bármelyik WYSIWYG-szerkesztővel.
Mivel a videózást hobbyból csinálod, azt még csak-csak tudod pótolni alternatívákkal - csak migrálódni kell:
* Openshot ( [link] )
* Lives ( [link] )
* Cinerella ( [link] )
* Pitivi ( [link] )
* Lightworks ( [link] )
Eclipse és Blender van Linuxra is.
Photoshop, Illustrator, Corel,... - itt az a kérdés (amit az előbb is kérdeztem), hogy Te (személy szerint) mit nem tudsz megcsinálni Gimp (pixelgrafikus szerkesztő) + Inkscape (vektorgrafikus szerkesztő) + Scribus (kiadványszerkesztő) hármassal, amit az előzőekkel nem?
A fő kakukktojás a Solid Edge - na itt jön a "sztenderd"-probléma, mert az iskola valószínűleg a Solid Edge formátumában kéri a beadandókat, és nem elég akármilyen CAD-alkalmazás formátuma. ;(
Nos igen, elég sokat kell ezen gondolkodni. Több dolog is van most, ami bennem van a két rendszerrel kapcsolatban, de sikerült mind a kettőt egy kicsit kizökkenteni. :)
Azon gondolkodom, hogy dual OS-t fogok használni, amíg kitapasztalom, hogy mi az amit meg tudok csinálni ingyen és mi az amit nem.
Másrészt a dual OS miatt az elvárt Solid Edge sem marad el, habár örülnék, ha futna Linuxon is. Tudom, hogy van VirtualBox erre a problémára, de minek lassítsam a munkát, ha átkapcsolhatok másik OS-re is?
Igaz, ha az Adobe becsődöl, akkor nekem vagy át kell állnom másik programokra, vagy hoppon maradok, köszönöm, hogy felnyitottad a szemem!
Ebben az esetben a döntésem, hogy dual OS lesz, azért jó, mert így legalább megtanulom kevésbé nyílt környezetben is létrehozni azt, amit "határtalan" programokkal.
Akkor hát köszönöm a felvilágosítást, most már látom, hogy nincs tökéletes rendszer, csak valamire jó! :)
Emuláltok.
:D
Wine-nal csodákra lehet képes az ember ubunutu alatt..
Ha játékokat akar megint csak Wine vagy PlayOnLinux :)
"Emuláltok. "
És ha írtó nagy mázlija van, még a Solid Edge is futni fog - mert a Wine hivatalos oldalán erre nem sok esélyt adnak:
bár lehet, hogy az 1.7.x-es szériával szerencséje lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!