Kezdőoldal » Számítástechnika » Egyéb kérdések » Mért lassulhatott a gépem...

Mért lassulhatott a gépem egyik napról a másikra eléggé látványosan?

Figyelt kérdés
Ezelőtt 3 nappal szedtem szét a vasat, hogy kitöröljem a port mert rég láttam tisztán a belsejét. Szétszedtem mindent (alaplapot is kivettem), nagyon de nagyon óvatosan le is töröltem/porszivóztam, majd - legalábbis szerintem - helyesen visszaszereltem mindent a helyére (itt lesz a bibi). Visszakapcsoltam, ment mint a gondolat, de ma már (a szerelés után 3 nappal) azt tapasztaltam, hogy egyet olyat lassult, hogy az valami borzasztó. Alig tettem rá új progit, amit tettem, az kevés helyet foglal, illetve semmi baj nincs vele. Maga a gép kb. 3 éve van meg, de nem hiszem hogy pont szerelés után ,,öregedne el''. Szerintetek mit ronthattam el odabent?
2012. dec. 22. 20:43
 1/2 A kérdező kommentje:

Azt elfelejtettem, hogy amiben a lassusága megnyilvánul:

-netezés közben, mikor új oldalra megyek át/nyitok meg 80%-ban befagy 5-6 secre (eddig nem tette SOHA)

-egyes játékokban nagyobb az FPS-em (eddig volt 30-50 között, most pedig ha fejreállok se megy 35 fölé)

-akadások a zenékben (van, hogy amikor progit nyitok meg és közben szól a mjúzik, beáll a hang kb. 2 secre, ettől kész szoktam lenni)

Nagyjából ennyi.

2012. dec. 22. 20:48
 2/2 anonim ***** válasza:
2012. dec. 22. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!