Mi a véleményetek arról aki sokat facezik?
#8
Komoly cégek nem a fészen tevékenykednek, hanem az erre szakosodott honlapjukon.
Ha valamelyik azt mondja, hogy "minden megtalálható a facebookon" , akkor azt szimplán ignorálom, nem foglalkozom vele, keresek másikat.
"Komoly cégek nem a fészen tevékenykednek, hanem az erre szakosodott honlapjukon."
Ellentmondani nem szeretnék, mert én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne, ahogy írod.
Nem tudom mit nevezünk komolynak.
Utazási iroda, lefoglaláskor-befizetésnél közlik, hogy Fb-n ki van alakítva a csoport, lehet ismerkedni a leendő utastársakkal, valamint a további, utazással kapcsolatos gyors tájékoztatások, egyéb információk ott lesznek. Több ismerős is mesélte ezt, amikor mondtam nekik, hogy jó lenne végleg kizárni a legtöbb ember életéből a fent említett közösségi oldalt.
Nem cég, de hallottam én már olyat, hogy alsótagozatosokat tanító tanárnéni előző nap este közölt a Fb-n valamilyen, a következő nappal kapcsolatos fontos információt. Akinek nem merészelt Fb-je lenni, vagy előző nap este nem nézte, az rosszul járt. Már a gyerekeknél is elvárás hogy legyen. :(
Kisgyerekes anyuka: "Nem tudom megtenni hogy ne legyen, a védőnővel máson keresztül nem tudok kommunikálni."
Ha valaki valamit el akar adni, azt tapasztalta, hogy az erre szolgáló tematikus oldalakon nem igazán van forgalom és csak a fent említett közösségi oldal erre szolgáló felületén tudja eladni, vagy ott érdemes.
"Ha valamelyik azt mondja, hogy "minden megtalálható a facebookon" , akkor azt szimplán ignorálom, nem foglalkozom vele, keresek másikat."
Ha utazási irodában már a foglalás és befizetés után közlik eme fontos információt, nem nagyon lehet mit tenni.
Nem tudom egyéb szolgáltatást nyújtó cégek esetén mennyire elterjedt ez, olyanba is belefutottam sokszor, hogy adott cég hivatalos honlapja megszűnt, vagy egy link volt rajta, ami a cég Fb oldalára irányított.
"Nem cég, de hallottam én már olyat, hogy alsótagozatosokat tanító tanárnéni előző nap este közölt a Fb-n valamilyen, a következő nappal kapcsolatos fontos információt. Akinek nem merészelt Fb-je lenni, vagy előző nap este nem nézte, az rosszul járt. Már a gyerekeknél is elvárás hogy legyen. :("
Ilyenkor a szülői közösségnek kötelessége lenne jelenteni az esetet, mivel alsó tagozatos gyereknek legálisan nem is lehet facebookja.
""Ha valamelyik azt mondja, hogy "minden megtalálható a facebookon" , akkor azt szimplán ignorálom, nem foglalkozom vele, keresek másikat."
Ha utazási irodában már a foglalás és befizetés után közlik eme fontos információt, nem nagyon lehet mit tenni."
Mielőtt bármilyen céggel szerződést kötök, utána nézek, hogy mennyire megbízható, stb.
(Az más kérdés, hogy sosem szerződök le utazási irodával, pedig utaztam már Délkelet-Ázsiába is.)
"Kisgyerekes anyuka: "Nem tudom megtenni hogy ne legyen, a védőnővel máson keresztül nem tudok kommunikálni.""
e-mail? Telefon?
Alsótagozatos tanárnéni FB-eset: csak két-három "renitens lurkó" volt az érintett, szóval nem a többség, akkor lehet hivatkozni arra, hogy hát pedig igenis, a többségnek megfelel ez a kommunikáció. Arra meg, hogy alsósnak nem lehet legálisan Fb-je, azt mondják, hogy "anyukának márpedig legyen".
Védőnő pedig nem válaszolt e-mail-re.
Én is egyre többször járok úgy, hogy elküldött e-mail üzeneteimre hónapok múlva érkezik válasz, annyira kiszorította az azonnali, közvetlen kommunikáció.
Elég szégyen, hogy sajnos sokan csak ott hajlandók kommunikálni, és nem hajlandók elfogadni, ha éppen valakinek nincs facebookja.
Az, hogy az anyukának márpedig legyen, meg egyenesen felháborító!
Hivatalos ügyeket a hivatalos úton kell intézni, legyen az iskola, védőnő vagy bármi más. A facebook nem alkalmas erre, még ha sokan annak is gondolják.
Ha erre nem hajlandó, akkor véleményem szerint nem is való abba a munkába.
Szerencsére az én mostohafiaim olyan iskolába járnak, ahol a tanítónéni felhív telefonon, és/vagy az ÜZENŐFÜZETBE közli az aktuális híreket, esetleg külön papírra kinyomtatja vagy elküldi e-mailben.
Eszükbe se jutna ezeket facebookra feltölteni, mert tudják, hogy a gyerekek számára veszélyes és addiktív lehet.
Sajnálatos, hogy ezt nem mindenhol lépik meg, és egyre szélesebb utat tör magának a facebook, hiába az egyik legmegbízhatatlanabb és legkevésbé biztonságos módja az információ továbbításának.
noname oldalon szidni az egyik legnagyobb közösségi oldal használóit priceless
inkább az a krédés, hogy lhet valaki ennek az oldalnak a rabja?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!