Hogyan történhetett ez meg? Újraregisztrált citromail fiók, feltört facebook...
November elején feltörték a Facebookomat. A feltörés előtt már 2 nappal kaptam több visszaállítási kódot tartalmazó emailt, melyeket nem én kértem, emiatt meg is változtattam a jelszavam. Következő napon újra kaptam ilyeneket, ekkor már bizalmi kapcsolattartókat is megadtam, de sajnos a kétlépcsős azonosítást nem kapcsoltam be. Amikor 10 évvel ezelőtt létrehoztam a profilt akkor egy citromail címet használtam, viszont az évek folyamán ezt lecseréltem egy gmail címre, és azt használtam bejelentkezésre is, viszont a Fb-ról nem töröltem ezt ki, továbbra is ott volt (viszont ezt az adatlapomon senki sem láthatta). A feltörés napján újra jött több visszaállító kódos email, majd rá néhány percre az is, hogy jelszócsere, valamint email csere történt. A gmail-eset törölték a rendszerből és csak a citromail-es maradt meg. Mivel a citromail fiókom ezer éve nem használtam, így törölték is az évek folyamán. Azóta hiába próbálom visszaszerezni a Fb profilom sehogy nem sikerül, a bizalmi kapcsolattartók által megadott kódokat is hiába adom meg, a helyreállítási email sohasem érkezik meg, és hiába jeletjük a fiókot is, nem történik semmi.
Időközben sikerült kiderítenem, hogy azt a régen törölt citromail fiókot aznap valaki újraregisztálta, amikor az első helyreállító kódos emailt kaptam. Sajnos a citromail lehetőséget ad erre, hogy a régen töröltetek újra lehessen regizni.
Sokat olvasgattam erről, és mások is hasonlóan jártak. Hogyan lehetséges ez, hogyan jöhettek rá, hogy azt a citromail címet kell újraregisztrálni és ezáltal hozzáférhetnek majd a facebook-omhoz, ha az fel sem volt tüntetve az adatlapomon??
Mit tehetnék ebben az esetben?? Szinte biztos, hogy nem olyan tehette aki ismer, inkább vmi hackerekre gondolnék. A feltöréskor Chichagót jelölte meg helynek..
Valakinek valami ötlete, hogy ez mégis hogyan történhetett meg?
"Valakinek valami ötlete, hogy ez mégis hogyan történhetett meg?"
Úgy, hogy a citromail-es email fiókod a jelszóval együtt benne van valamelyik kiszivárgott adatbázisban. Azt a fiókot újraregisztrálták, beléptek vele facebookra és ellopták a fiókod, ennyi a történet.
A Gmail-es címnek ehhez semmi köze.
"A feltöréskor Chichagót jelölte meg helynek.."
Ez nem jelent semmit, csinálhatták valamilyen nyilvános VPN-en, vagy akár Tor hálózaton keresztül is.
"Mit tehetnék ebben az esetben??"
Miért kéne bármit is tenned?
"Mármint a facebook adatbázisa szivároghatott ki?"
Nem, valamelyik másik oldalé. Menj fel ide: [link]
Írd be az email címed, és az oldal kidobja, hogy melyik oldal kiszivárgott adatbázisában van benne a címed.
5/
Megnéztem, nem dobott ki semmit, így elvileg nem szivárgott ki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!