Kémprogram lehet a telefonomon?
Amióta Huawei telefonom van, azóta észrevettem, hogy sokára csöng ki a telefon. A hívó félnél már rég kicsöng, nálam nem, csak 15 mp-es késéssel. Ha a hívó fél egy szobában tartózkodik velem, akkor is megvan a differencia.
Egy másik dolog is nagyon furcsa, egy dunántúli helyet mutat a telefonon tartózkodási helyként, pedig az ország észak-keleti részén lakom. Nem beállított hely, hanem azt érzékeli, de csak néha. Cseréltem jelszót a gmail fiókomban, facebookban, stb. kértem sms kódot, arra az esetre, ha új készülékről akarnak belépni (eddig belépett eszközöket kijelentkeztettem, de az adott helyiségről-ahol soha nem jártam- az én telefon típusom volt bejelentkezve. Nem értem az egészet. Tévedhet ekkorát a google térkép? Volt olyan is hogy magától újraindult a telefonom, illetve amikor bekapcsoltam a Wifit egy pillanatra kiírt valami hülyeséget a megszokott wifi elnevezés helyett. tippek?
Nincs kémprogram, Google nekem is néha Balatonakármit ír helynek, mikor Hajdú-Biharban vagyok.
Az meg, hogy lassan csörög ki, a telefon lassúsága vagy a szolgáltató miatt is lehet.
És ha lenne rajta bármilyen kéretlen szoftver, akkor mégis ki a franc tette volna a telefonodra? Főleg ha új telefonról van szó.
Nem bäszogatni akarlak, csak néha józan paraszti ésszel kell megvizsgálni a körülményeket.
Tudom, hogy a filmek meg a sok kamu fészbúkos szar összeesküvés elméletekre késztetik az embereket, józan gondolkodás helyett...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!