Horgászkészség készítésénél a a végszereléket hogyan kössem össze a főzsinórral, hogyha cserélni szeretném egyszerű legyen?
1-2 perc alatt egy új szereléket is el lehet készíteni, ha az nincs túlbonyolítva, egy csere inkább 20-30 másodperc.
Használok forgókapocs+gumigyöngy kombót, és a linkelt gyorskapcsos rögzítést is.
Utóbbi az esztétikusabb, de az is csak akkor tartós megoldás, ha az előkét a gyorskapoccsal együtt cserélem. Nem gond, néhány másodperc alatt fel lehet kötni, és 8-10 centiméteres zsinórveszteséggel jár a művelet.
Viszont semmivel nem jobb, sőt rosszabb, ha a gumiharangot lehúzva cserélgetném az előkét.
A gumiharan ugyanis szinte minden lehúzáskor megsérül, le kell vágni belőle néhány millimétert, 2-3 ilyen után pedig cserélni kell, mert már nem megy fel a helyére (ezért is lehet kapni gumiharangokat, kapocs nélkül).
Viszont a gumiharanggal bíbelődve valóban 1-2 perc lesz a csere, ami hobbi pecánál nem nagy veszteség, csak egyszerűen megkerülhető, versenyen viszont már az is számíthat.
A megkötött horog az előke egyik végén (kialakított hajszálelőkéves, csalitüskével), a másik végén a gyorskapocs+ gumiharang.
A gumiharang amellett, hogy esztétikus, gubancgátló is, de én ezt az előkét komlpetten cserélem, ha szükséges, van több is előre megkötve.
Nyílván mindenki úgy horgászik, ahogy neki megfelel, úszózásnál sokszor csak a főzsinórhoz kötöm az előkét, vagy kis méretű forgókapocsba, de olyan is van, amikor nem is használok előkét, nem gyengítem vele a szereléket.
Utóbbi módon is előfordult már, hogy megtépett, akadóba, töklevél közé ment a hal, megtépett, soha nem több méter zsinór maradt nála.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!