Hol lehet most úszni, szaunázni, hogy az értelmetlen kormányrendelet miatt az uszodákba csak versenyzők mehetnek?
Én a minap arra gondoltam, amikor egyébként is kocsival voltam, hogy odavezetek a hozzám legközelebbi szabadstrandra, megállás után a kocsin belül levetkőzök (úgy, hogy előtte otthon alsógatya helyett fürdőgatyát húzok, és az persze rajtam marad xD de minden más levétetik), pár percig még járatom a motort max fűtésen, és az a szauna, majd mikor ruhátlanul is melegem van már, akkor gyorsan csobb abba a hideg vízbe, aztán vissza a kocsiba, ami mindvégig le sincs állítva.
Mivel a legmesszebbi olyan hely, ahol dolgom is volt, nem volt messze attól a szabadstrandról, ezért valóban elkocsiztam oda is, de a végén csak idáig jutott el a mutatvány. Az akkor „általános/normális” időjáráshoz képest pár fokkal melegebb volt a levegő hőmérséklete, sütött is a nap, a jó időt kihasználva sokan ültek a vízparti padokon. Csak állt a kocsi és néztem a vizet egy darabig, legalább tájat nézni odakempeltem egy kicsit, de végül ennyi volt és elmentem. Amennien ott voltak, sztem komplett idiótának néztek volna. (tudom, ez a sport rovat, ahol vannak olyanok is, akik még fürdeni-úszni is tudnak még a jéghideg vízben is... de a legtöbb ember az átlagemberhez áll közelebb, számukra „micsinál ez a hülye?” van xD) Szerintetek le kellett volna xarnom?
Amúgy ott nagyon nem tartok, nem tartottam soha, hogy úszáshoz, huzamosabb vízben tartózkodáshoz is bírjam a nagyon hideget is, ehhez nekem annyi a „hideghatárom”, hogy szeptemberben (több fokkal hűvösebb a nyárnál) is úsztam a szabadstrandon, viszont ha inkább arról beszélünk, hogy a *szaunázás* után milyen a hidegtűrésem, na akkor már ott tartok, hogy elég ha csak pár pluszfokos a víz, és benne tudok lenni 30-50 mp-et, *vagy* pár percet meztelenül is tudok állni a téli szabad levegőn is, és e 2 mód egyikének írt ideje végén kezdek el fázni, rögtön a szaunából kijövet még egyáltalán nem (ez egy létező fizikai jelenség, hogy ha még a negyed órát is végigülted a ≥60 °C-ban, az hőakkumulátort csinál belőled [abban az esetben percekre is, ha utána csak a levegő vesz körül], így később kezdesz fázni, és addig nemcsak nem érzed, hanem valóban is fűtött vagy ugye)
Ajj regen en is csinaltam, h szauna utan belementem az 5 fokos vizbe (Szechenyi furdo) , de csak elmerultem es kijottem, en olyan hideg vizben nem tudnek uszni...
A szabadstranddal az a bajom, h ott max uszkalni lehet. Igazan izmosat en csak medenceben tudok🤷🏽♀️
10. Remélem, az én belépőmet is fizetnéd, az 5x annyit.
Nem értelmetlen a kormányrendelet. Én is mennék úszni minden héten, de most ez van, Nem tudom, ezt miért olyan nehéz megérteni.
#18!
Azt mondta egy okos hozzáértő ember, hogy a vírus 50°C fölött elpusztul.
Azt pedig mindenki tudja, hogy egy "rendes" finn szauna minimum 85-90°C-tól üzemel.
Mi lenne, ha az az okos hozzáértő ember, tisztázná a rendelet kiagyalójával ezt a polémiát?
19. De itt az úszásról volt szó, nem? Legalábbis a kérdésben ez van, bár említi a szaunát is (bár a szauna nem vízi sport). Felőlem kinyithatjátok a szaunákat, ha úgy ítélitek meg, de nem mondanám jó ötletnek, hogy úszás közben felgyorsult légzéssel ott egymás szájába lihegik ilyenkor, ami a tüdőben van. Max. ha két sávra jut egy ember, akkor valamennyire biztonságos lenne, de akkor meg nem érné meg akkora bevételért takarítani az uszodát se fizetni a világítást, vizet, stb.
Vagy a jegypénztárhoz odacsődülne 20 ember reggel hatra, akikből beengednek 5-öt, mert csak kevés embert engednek be a helyzetre tekintettel, és a jegypénztárnál nem tartanák be az úszni vágyók a másfél méter távolságot.
Az öltözőben is 1 ember lehetne max, ezt jó nehéz lenne mind összehozni.
Inkább a leigazolt sportolókat sem kéne beengedni, mert attól nem fog kegyelmesebb lenni a vírus, ha valaki le van igazolva.
Én nem rettegek, csak próbálok célszerűen gondolkodni.
Bár Jóska itt a szomszédban előbb mondta, hogy szerinte a vírus nem is létezik, hát még kicsit azért gondolkodom, higgyek-e neki. Én se láttam még vírust, állítólag marha erős szemüveg kell hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!