Kezdőoldal » Sport, mozgás » Versenyek, olimpiák » Ha egy sportolónő férjhez...

Ha egy sportolónő férjhez megy, onnantól a férje nevén versenyez tovább?

Figyelt kérdés

Vagy ez nem törvényszerű azért? Illetve úgy általában mennyire lehet jellemző?


Csak tegnap gondolkoztam el rajta, amikor Lindsey Vonn adott egy elég érzelmes interjút az olimpia helyszínén, és mesélt benne a nemrég meghalt apai nagypapájáról, aki kicsi korában síelni tanította. Aztán egyszer csak feltűnt, hogy az említett papát nem úgy hívják, mint őt, és csak akkor néztem utána, hogy azért, mert valójában ő is Lindsey Kildow-ként született. Csak ugye kezdettől fogva, huszonegynéhány éves korától a férje, Thomas Vonn nevén, Lindsey Vonnként versenyez. Aki igazából már a volt férje csupán, hiszen jó régen elváltak, de a lánykori nevét ennek ellenére harmincegynéhány évesen már nem vette vissza persze.


De direkt megnéztem még az első és eddigi egyetlen befejeződött versenyszám dobogósait is most gyorsan a phjongcshangi olimpián. Az egy női sífutószám volt ugye, ott például a három érmes nőből elvileg egy van férjnél, és ő is a férjhez menetele óta a férje nevén versenyez. Pedig ő a profi karrierjét még lánykori néven, Krista Lähteenmäkiként kezdte, többek között négy évvel ezelőtt is így szerzett érmet Szocsiban. De azóta már Krista Pärmäkoskiként indul mindenhol, és most is így végzett a dobogón.


2018. febr. 10. 10:43
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem kötelező felvenni a férfi nevét. Sőt a férfi is felveheti a nőét illetve csomó idióta kombináció van. Sportban se kötelező, sőt nem is megszokott. Inkább a leánykori név.
2018. febr. 10. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
soukalova is felvette így lett belőle kukalova
2018. febr. 12. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Ja, még Kuzmina is ilyen például. Róla mondjuk tudtam, hogy nevet változtatott, csak azt hittem mindig, ennek az országváltáshoz van valami köze. Ő ugye Sipulinaként indult, és oroszként versenyzett egy ideig. Olyannyira, hogy az öccse, Anton Sipulin például mind a mai napig orosz színekben versenyez. Aztán amikor szlovák lett belőle, akkor vette fel a férje, Daniel Kuzmin után a Kuzmina nevet. De eddig azt hittem, erre azért volt szükség elsősorban, hogy megkaphassa a szlovák állampolgárságot.
2018. febr. 12. 19:44

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!