Egy 17 éves fiú és a sport története, van még esélyem?

Sziasztok!

Úgy 5.-6.-os lehettem, mikor beválogattak az atlétika csapatba. Tesitagozatos voltam és az iskolai focicsapatban is benne voltam. Nagyon szerettem a focit, az atlétikát kevésbé. :D Jó volt a testalkatom, mivel magas voltam, jobb védőként voltam a kezdőben. Aztán rájöttem, hogy ez nem elég, így hivatalos csapatba is elkezdtem focizni. Hamar kezdő lettem és minden héten utaztuk az országot. Az atlétika és az iskola mellett fárasztó volt. De a lányoknak bejött, szóval nem panaszkodtam o.o ! Az atlétikaversenyek kötelezőek voltak, akár csak az edzések. Kezdetben jártam, de nem vettem komolyan...nem is érdekelt igazából...:D Anya minden verseny előtt szurkolt és eljött, én meg mindig szinte utolsóként végeztem, az edző mindig csak ordibált velem... utáltam az atlétikát! :<

Kezdtem lógni is az edzésekről.. Közben a focicsapatból sokan elmentek, így sok lett az új ember a kezdőben és szinte senkivel nem voltam jóban. Mire észbe kaptam focizni se jártam.. Csak nyűg volt utazni és veszíteni. Az iskolai csapattal meg hiába nyertünk, egyik sráccal se voltam jóba.. Így abbahagytam a focit. Hirtelen sok lett a szabadidőm és sokat lógtam a haverokkal, vagy épp bementem az atlétika edzésre. :D Eldöntöttem , hogy most beleadok mindent és így Anya és az Edző is megnyugszik, na meg ugye hátha tetszik a lányoknak ha jól teljesítek. 6. végére megfogadtam, hogy mindenkinél jobb leszek.. úgyse olyan nehéz, gondoltam.. :D 7.-es lettem mikorra újra versenyre kerültem, senki nem várt tőlem semmit.. Anya mindig szorított értem, de ő is tudta, hogy esélytelen vagyok. Még én se gondoltam, hogy jó lehetnék valamiben, de azért próbáltam a legjobbat hozni. Az iskolai versenybe mindent beleadtam, mindenki meglepetésére első lettem, rögtön be is raktak az atlétika csapat , csapatába (o.o) . A körzeti egyéni összetettet kimagaslóan nyertem. Hirtelen sok ember vett körül, elvárások lettek felém, Anya boldog volt, mivel aranyérmes lettem . :D Az első megyei versenyemen hatalmas pofont kaptam. Az első tízben se voltam benne. Mikor suliba mentem, rengetegen drukkoltak nekem, az atlétika csapat lányai körülvettek hirtelen megváltoztak a dolgok, a nevem felkapott lett, a helyi újságban is benne volt. Gondoltam mi a fene, pedig leszerepeltem. A következő versenyen 60m-es és 2000m-es futásnál folyamatosan a nevemet ordibálták és szurkoltak a haverjaim és a lányok. Hé, hé, ez nagyon jó érzés.. gondoltam o.o! Néha-néha elmentem az edzésekre is és gyakoroltam a technikákat. Mondhatni végigsöpörtem a megyeiig. Hatalmasat néztem, mikor a megyein könnyen első lettem összetettben. Lassan nem volt riválisom a megyében teljesen biztos voltam benne, hogy én leszek az első minden versenyen. Sokat vártak el tőlem, 8.-os lettem, mikor kijutottam az országosra, még egy pofont kaptam. 40-50 emberből 21.-22. lettem. Közelében sem voltam a dobogónak. Csapatban is jól teljesítettünk, én voltam a csapat motorja, de megyeiig jutottunk csak fel. Összeszedtem magam és ismét kijutottam az országosra, de ott csak még távolabb kerültem az elit iskolákkal szemben , semmi esély nem volt. Elegem volt az atlétikából. A csapattal nehezen, de kijutottunk az országosra. De önző voltam és nem mentem el a versenyre más ment helyettem és a csapat 2. lett. Nem értettem, hogy nélkülem hogy sikerült nekik ilyen jó helyezést elérni.. Így teljesen otthagytam az atlétikát. Ez volt általánosban. Most leszek 4.-es középsuliban. Több mint 3 éve, hogy semmit sem sportolok, csak a suliban tesi és az elmúlt 4 hónapban kondiba járok. Rájötte, hogy én imádtam az atlétikát.. és bánom, hogy nem vettem elég komolyan és nem jártam edzésekre. Szerintetek lenne esélyem és lehetőségem újrakezdeni ? Vagy lehetetlen behozni olyanokkal szemben akik kiskoruk óta atlétikáznak? Lehet kicsit egoistára sikeredett, de őszintén írtam. Én Tényleg imádtam atlétikázni és a saját képességeimmel másoktól független fejlődni. Nem túl késő már nekem? Köszönöm annak aki elolvasta, és válaszol!