Mit gondoltok erről most akkor ő nőies pasi aki indul az olimpián Luca ellen?
Azt hogy valakinek férfi vagy női nemiszerve fejlődik a TDF szakasz megléte irányítja, ez alapvetően az Y kromoszóma része. Ha megvan ez a szakasz, akkor férfi nemiszervek alakulnak ki, ha nincs, akkor női. Alapból ez a szakasz az Y kromoszóma része, de bizonyos genetikai rendellenesseg esetén letörik, így bár XY kromoszómája van az illetőnek, akkor női nemi szervei lesznek.
Vannak egyéb mutációk is, és ami meglepő lehet, hogy ezek nem is olyan ritka dolgok, az emberi populáció 5%-át is elérhetik és az érintettek nagy részének fogalma sincs róla.
Tehát lehet valaki XX és XY kromoszómával is nő, lehet valakinek XYY kromoszómája (Jacob szindróma), ami 1000-ből 1 ember érint. És létezik az XXY, avagy Klinefelter-szindróma, ami szintén hasonló gyakoriságú.
A legjobb az, hogy mindenki a kromoszómámon pattog, de az nem alkalmas a nem egyértelmű meghatározására, nem is vizsgálják pl. olimpián. Ebben az esetben az útlevélbe írt születési nem és az előző 6 hónap tesztoszteron szintje számít, ezek alapján pedig teljesen jogosan és szabályszerűen indulhatott. Hogy jó-e a szabályzat? Azt nem a versenyzőknek kell eldönteni.
Az egyetlen nyilatkozat, ami objektív vizsgálatra hivatkozik, azt állítja, hogy xy kromoszómái vannak. Bár a nyilatkozat forrása valóban kétes, a korrupt IBA vezetője.
De ez is elegendő lenne ahhoz, hogy újra megvizsgálják ezt.
Csak az a gond, hogy a NOB nem mer kiállni a vizsgálatok mellett és egyes interszexuálisok, a témát elkenő orvosi tanulmányok és jogvédők miatt évtizedek óta meghátrál.
Ennek lett az az eredménye, hogy egy férfi testalkatú, férfi izomzattal rendelkező és feltehetően genetikailag eltérő ember versenyezhet a női mezőnyben. A NOB lényegében egy algériai bábára bízta a döntést egy csecsemő külső megjelenése alapján. Ami gyávaság!!
XY kromoszómái vannak szóval férfi, nőknek XX van.
Nem lenne szabad a nők között indulnia, mert születési rendelleneség miatt a szervezete sokkal több tesztoszteront termel ami miatt előnyben van a többi nővel szemben, olyan ez mintha egy pehelysúlyú boxolót engednének össze egy nehézsúlyúval. Nem túl fair játék.
A női mezőnyben csak 100%-osan nőknek szabadna elindulni. Akik xx kromoszómákkal születtek, kifejlődtek az elsődleges női szerveik (méh, petefészek ultrahang vizsgálattal igazolva) és nem magas a tesztoszteronszintjük.
Akik ennek nem felelnek meg, azok akármennyire fáj, sajnos nem lehetnek női sportolók. Éppúgy, mint ahogy azok is hátrányban vannak, akik rosszabb genetikával születtek, gyengébbek az izmaik, stb.
És nem kellene elfogadni a tesztoszteron elnyomást, mint kiskaput sem. Nem ellenőrizhető egy életen át. Vagy azok a férfiak is indulhatnának női versenyen, akik 6 hónapon keresztül gyógyszeresen lecsökkentik a tesztoszteronszintjüket?
Ettől még felnőtt fejjel beláthatná.
Megnéznék egy Khelif-Agócs Tibor meccset viszont.
#19 Mit kéne belátnia? Hogy vannak olyanok akik szerint nem kellene versenyeznie?
A NOB elnöke azt mondta, hogy
"Női ökölvívásról beszélünk. Van két bokszolónk, akik nőkként születtek, nőkként nőttek fel, nőkként élnek, női útlevéllel rendelkeznek és nőkként versenyeznek. Ez a nő egyértelmű meghatározása. Soha nem volt kétséges, hogy ők nők."
Én teljesen egyetértek ezzel a kijelentéssel. Semmit sem kell belátnia, a versenyfeltételeknek megfelelt, van egy sportkarrierje, nem szabad feladnia az álmait néhány idióta miatt akik nem tartják nőnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!