Leclerc szándékosan hajtott neki a falnak ?
Bárhogy is volt egyáltalán nem érdemelte meg az első helyet, én ilyen esetben büntetném a pilótát legalább 2-3 helyel, abban az esetben ha piros zászló után a többi pilótának nics esélyük menni még legalább egy kört, hogy megdöntség az idejét, mert így valljuk be nagyon könnyű csalni.
Elhiszem, hogy nem volt szándékos, de azt már senki se tudja, hogy nem volt egyáltalán szándékában csalni, mert ő is tudta, hogy nincs esélye Versteppenel szembe és csak egy piros zászló segithet rajta, hogy nyerjen. De hát mi tegyünk, tavaly emlékszem, egy hasonló kétes Q3 után mondta, az egyik pilóta, hogy a FIA támogatja a csalást.
Nyilván nem volt szándékos, látszott hogy túl közel ment a belső falhoz a kanyarnál és eltört a kerékösszekötő, onnantól meg nem irányíthatta az autót. Verstappen pár éve és ma a harmadik edzésen Latifi is bemutatta már ugyanezt, nem nehéz ott falba állni.
Egyébként meg egy ekkora törésnél jó esély van rá hogy váltó is sérül például, és annak a cseréje 5 rajthelyes büntetés, tehát sokkal többet bukik vele mert akkor 6. helyről indul (míg így ha Verstappen meg még mondjuk Bottas vagy Sainz is megelőzi akkor is 3-4. hely fix neki). Szóval így lehet többet bukik holnapra. Ha szándékos lett volna, akkor enyhén odakoccolja mondjuk a Saint Devote-ban vagy keresztbe áll a Rascasse-nál. Az uszoda sikánnál senki se dobja el szándékosan.
Az hogy ezzel tönkretette mások köreit, ja, így van, de ez benne van, nem az első, nem a második, és nem is az utolsó eset, kb. egy szezonban 3-4 ilyen eset tuti van, ha nem több. Ez most így jött ki. Amúgy meg inkább örülni kéne hogy végre nem Hamilton van az első sorban (mondom ezt úgy hogy Verstappennek szurkolok).
8
Arra nem számolt hogy a hátulját is hozzávágja. Csalni akart, balfék volt, a sors megbüntette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!