Miért kezd el 40 éves kora után konditerembe járni egy családapa?

Az együtt sportolásra is így valóban, mivel amíg az egyik nagyon sportol, addig valakinek bevásárolni, főzni, takarítani is kell, ha nem tudjuk megfizetni a bejárónőt. Nekem az energiám hétvégéken ezekre a dolgokra megy a hétköznapi munka után, nem vasakon vezetem le a fölöst. Pont ez az alapvető bajom az egésszel, hogy miért nem lehet azt a munkát megosztani ami otthon van-energialevezetésként-? Azt az időt amit a kondizás elvesz abból a kevésből is amikor otthon van, miért nem lehet együtt tölteni inkább? És mindjárt nem kellene még fizetni sem izmosodásért, ha inkább otthon látná meg férfiként a tennivalókat. Számomra az a férfi- aki meglátja mit kell tenni, nem az akinek nagy bicepsze van. Azoktól már inkább elfordulok ha olyat látok, mert tudom mi van mögötte, mennyi egoizmus, önzőség és magamutogatási kényszer és rengeteg erre költött pénz...

Sokkal inkább társ egy olyan személy az én szememben, aki normál testalkatú, nem dudorodnak ki az erei, otthon meglátja mi a tennivaló (főként ha energiatöbblettel rendelkezik) és nem keres pótcselekvéseket annak elfedésére amiket nem tesz meg amúgy..

Persze. Jópárszor elmondtam már neki ezzel kapcsolatban a véleményemet. Sőt, volt, hogy megkértem, kivételesen ne az legyen az első szombaton, hogy szalad izmot feszegetni, mert nem délben akarok indulni a melegben valahová...

Szerinted? Ugyanúgy lement a terembe. Ezért lennék kíváncsi, hogy mi motiválhat valakit ennyire 40 után, amikor a fizikai munkától egyébként is pont a karja a nagy- amit még nagyobbnak akar látni, elmondása szerint kizárólag a maga örömére, mert neki az úgy tetszik.

Megláttam a segítő szándékot a válaszaitokban, köszönöm. :)

Turpisságot nem látok a dologban, csak nagy makacsságot, mert én is mehetnék edzeni, de nem fogok. Más dolgoknak látom értelmét. Sokkal jobban szeretnék kirándulni, több helyre eljutni, levegőn sétálgatni ahelyett, hogy egy teremben bezárva combosodjak. Bezártságban van részem az irodában 8-9 órákban naponta. Valóban az van itt sajnos, hogy nem közös az érdeklődés és az elképzelés a dolgokról. Terapeutára nem sok szükség van, neki kellene átértékelni az életet. Én sokmindenben alkalmazkodom, az ő munkájához, életviteléhez, meg kell értenem, hogy heti 7 napból 5-öt minimum távol van évek óta a munkája miatt és mindenben magamra maradok. Megértem, elfogadom. De amikor hétvégéken is meg kell értenem és el kell fogadnom, az már nekem túl sok.

Tudom a választ is már, csak nehezen elfogadható.