Miért akar mimdenki szterkozni amikor 3 hete kezdtem edzeni full csúcskategóriás cucokkal és persze remek étrendel és edzéstervel 72,4kg vel kezdtem és 81,8 vagyok szerintetek erre lehet mondani, hogy csoda?
"nincs nap h ne olvasnék legalább 1 órát a gyúrásról"
Bevallom én is rengeteget olvastam/olvasok a "gyúrásról".
Mert ugye nem úgy kelünk ki a tojásból, hogy mindent tudunk. Napi egy óra nem kevés, ha egy hüly egyerek olvas ennyit már nem kérdezne ilyet. De azért szorítok neked és ne vegye el a kedved a negatív kommontek mert aki ennyit olvas az tudja, hogy badarságokat kommentelnek. Sok sikert. (Elnézést a kommentelőknek)
Erre nem azt lehet mondani, hogy csoda, hanem azt, hogy jó sok zsírt növesztettél 3 hét alatt. Ennyi idő alatt ekkora súlyt még leadni is kihívás, nemhogy felszedni. Tehát vagy hazudsz, vagy a mérleged rossz, vagy a matektudásod gyenge, vagy pedig (és ez a legvalószínűbb) a felszedett tömeged legnagyobb része (zsigeri) zsír esetleg a kreatin által visszatartott víz.
Ne csak a súlyodat nézd, hanem azt is, hogy mitől vagy ekkora.
Tehát állításod szerint 9,4 kilót szedtél fel 3 hét alatt úgy, hogy nem vizesedsz?
Ha ez csak tiszta zsír lenne, és egy csöpp izom sem (amit ugye a legkönnyebb elérni), ahhoz kilónként 9000 kcal többletenergiát kellene bevinned, ami 3 hétre összesen így 84600 kcal. Ezt elosztva 21 nappal napi 4028 kcal többletet kapsz. Ennyit kéne megzabálnod azon felül, ami a napi szükségletedhez kell. És akkor feltételeztem, hogy minden, amit eszel, fel is szívódik benned, nemcsak átmegy rajtad.
Ebből máris látszik, hogy ez még akkor sem lehetséges, ha dagadt disznóvá akarnál válni, nemhogy akkor, ha szép izmos akarsz lenni...
Szóval a kérdés inkább az, hogy te most reklámot csinálni jöttél ide, vagy csak unatkozol?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!