Jó ez az edzés program és étkezés együttesen? Ajánlanátok valamilyen fehérjét?
26 éves nő vagyok. Két hete kezdtem el edzeni, hogy legyen valami alakom a nyári szezonra.
Heti 3-szor járok edző terembe, személyi edző írta össze a programomat. Egyik héten két alsótest, egy felső (váltva), másik héten fordítva, ezen felül mindig kardióval kezdem a napi edzést. Abban állapodtunk meg, hogy ez 40 perc, de kedvtől függően minimalizálható 20 percig. Természetesen a 40-hez igyekszem tartani magam (10 bicaj, 10 lépcső, 10 ellipszis, 10 kocogás), de van hogy bal lábbal kelek és nem érzem ehhez az erőt magamban, nem esik jól.
Lényeg a lényeg, hogy esténként tudok edzeni. Így mindenestől olyan 1,5 vagy kényelmesebb tempóban, beszélgetősen 2 órát tesz ki az edzésem. A reggelim és ebédem viszonylag fix időpontban van, uzsonnára betolok egy müzli szeletet és így megyek edzeni munka után.
Nem szokott éhség érzetem lenni, viszont edzés után, amikor hazamegyek feltudnám zabálni a hűtőt és nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne tegyem.
Ennek elkerülése érdekében szeretnék valami étkezést helyettesítő turmixot inni edzés után.
Olyan még jobb lenne, amivel esetleg a reggeli bakik is elkerülhetők, vagyis ha nincs időm "egészséges" kaját csinálni, akkor "beugrok a pékségbe, csak ma, nem lesz ebből gond alapon..." Jó lenne ha ilyen esetben is helyettesíthetném a reggelit egy turmixszal.
Az étkezésemben túl nagy változásokat nem vezettem be. Kevesebbet eszek mindenből, mint amennyi igazán eltelítene és jól esne. Az édességeket igyekszem minimalizálni. A fehér cukrot szinte teljesen kizártam az életemből és a lisztet is igyekszem. Nagy hibám volt, hogy egy helyben betoltam egy táblacsokit és minden reggel péksütiztem. A péksütit wellness kenyérre, valamilyen csirke felvágottra és friss zöldségre cseréltem.
Az ebédem továbbra is esik ahogy puffan, de igyekszem figyelni rá, hogy ne legyen tele cukros tésztával.
5-6 kilót szeretnék leadni, inkább formásodnék. Jó lehet ez így?
Milyen fehérje turmixot javasolnátok edzés utánra, étkezés helyett?
Rendben. Köszönöm a válaszokat, többet nem kérek! Már sajnálom, hogy kiírtam.
Ahelyett, hogy értelmesen leírnátok mi a probléma (tisztelet a kivételnek, ami alatt Vera utolsó hozzászólását értem pl.), mit kellene máshogy csinálni, csak elveszitek az ember kedvét az egésztől. Hát erre jó ez a gyakorikérdések!? Empátia és segítő szándék semmi.
Nincs durva túlsúlyom, nem gondolom, hogy sanyargatnom kellene magamat ahhoz, hogy legyen egy kicsi alakom nyárra. Nem hiszem, hogy csak a végletek léteznek és mostantól rizsen meg csirkemellen kellene élnem, hogy jól nézzek ki. Az egy másik szint.
Azért írtam ebbe a csoportba és nem a fogyókúrákhoz, mert gondoltam itt hozzáértőbb egyénektől kaphatok tanácsot (és nem csak észosztást), de ezzel a lendülettel fel is adtam.
Köszöntem, emberségből jeles, sziasztok!
Mondjuk én az ilyen anyagcserepörgetőkkel mindig szkeptikus vagyok. Egyrészt tartok tőle, mi lesz, ha elérem a célom... Ha nem szedem, újra visszaáll.
Másrészt szeretem önerőből elérni a céljaimat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!