Ketogén, vagy ciklikus ketogén diétát érdemesebb csinálni, mint hagyományos ch-csökkentőset? Melyikkel marad több izom, ha jól csinálják?
Ketogénen is tudtam izmot szerezni, szóval ez már önmagában válasz arra, hogy egyikkel se lesz feltétlenül veszteség (hacsak nem valami extrakigyúrt akárki vagy, aki most, négy év után akar először szálkásítani), viszont konkrétan edzéshez a TKD-t ajánálják inkább (nem hétvégén töltesz, hanem ugyanúgy tolod edzések után), nem a CKD-t, viszont - és ez csak saját vélemény - szerintem felesleges mindkettő. A ketogén diéta lényege a ketózis, nem az, hogy egyszerűen csak olajjal pótolod a szénhidrátot, hogy melegyen a napi kalóriabevitel, aztán helló', márpedig ketózis nem lesz úgy, ha mindig visszatérsz a szénhidrátra, soha nem fog átállni a szervezet. Mielőtt teljes ketogénre voltam volna át, én is próbáltam TKD-t és CKD-t is, mindkettő abszolút eredménytelen volt. Ha valaki érzékeny a szénhidrátra, mert nagyon cseszteti az inzulinszintjét is, és úgy érzi, hogy inkább megvonná magától a szénhidrát javát, akkor már jobb a teljes átállás, mint ez a félmegoldás.
De mindegy, mert abszolút elfogadom, hogy mi a TKD lényege, teljesen érthető, hogy edzés után visszatöltöd a glikogénraktárakat, de mégis zsírból van meg az energia, valakinek biztos működik, számomra nem. Ha CKD-t választod, arra ügyelj, hogy mivel csak hétvégén töltesz, könnyen túl tudod edzeni magad - ami viszont eredményezhet izomvesztést. Szóval ha tartani akarod magad a sűrű gyúráshoz, TKD>CKD.
Én jelenleg CKD-n vagyok.
Soha nem voltam ez előtt még semmilyen ketogén étrenden. Mikor először próbáltam ki, nálam egyáltalán nem volt semmiféle "keto flu", szóval nem voltam rosszul napokig szénhidrát nélkül. Sőt, egyáltalán nem voltam rosszul, nagyon jól éreztem magam. Az edzések ugyanúgy mentek, a súlyokon nem kellett csökkenteni. Mivel korábban is rengeteget olvastam róla, ezért az első napokban szinte csak zsírt ettem (100g fehérje, 240g zsír, szénhidrát napi 15g max), a negyedik napon pedig szinte "éreztem" ahogy átkapcsolódik valami (furcsa, nem igazán lehet leírni, a barátnőm is full hülyének nézett, mikor meséltem neki :D), és tele lettem energiával.
Az első hétvégi feltöltésem 2 hét után volt, az első 24 órában 750 szénhidráttal, a másodikban 400-al.
A leürítő edzés előtt ment 50g fruktóz, hogy feltöltődjenek a máj glikogénraktárai és elkezdődjön a megnövekedett szénhidrát lebontó enzimek termelése. Mivel 30-40 perccel ez után már edzek, ezért nálam valahol edzés közben "üt be a szar". Ma csináltam a második visszatöltésemet, de eddig 2-ből 2 alkalommal nagyon rosszul éreztem magam tőle. Ahogy jössz ki a ketózisból edzés közben, úgy megy el az energiád. Ketózisban sokkal eredményesebben tudok edzeni, mint a leürítő napokon - annyira, hogy nálam ez a leürítés iszonyat sérülésveszélyes, és eddig 2-ből 2-szer úgy jöttem ki a teremből, hogy fájt valamim. Ilyen ketózisban sosem fordult eddig elő. Ebben a röpke 4 hétben pedig volt összesen 12 teljes test edzésem (~2 óra alkalmanként, nagy súllyal) ketózisban.
Ami a hatását illeti, már az első visszatöltés után is komolyan fontolóra vettem, hogy hagyom a fenébe a visszatöltéseket, mert iszonyat szarul érzem magam tőlük. Máig nem határoztam még el magam, hiszen az eredeti tervemet visszatöltésekkel képzeltem el, úgyhogy még mindig ennek vagyok a teszt szakaszában.
Az első héten leugrott 5 kiló (víz + zsír), aztán a másodikon további 2 kiló. Az első visszatöltés után feljött 2 kiló (glikogénraktárak visszatöltődése + víz), de következő hét szerdára már kisebb volt a súlyom, mint a visszatöltés előtt (1 kg-val), és újra ketózisban voltam.
Ami az izomzatot illeti, nem akarok rémhíreket meg legendákat terjeszteni, de úgy veszem észre, mintha nőnének. Nyilván ez annak is betudható, hogy viszonylag kezdő vagyok, így nincs rajtam sok szín izom, viszont olvastam másoktól is, hogy bizonyos mértékű izom gyarapodást a hétvégi töltések eredményezhetnek. Pontosan nem tudom megmondani, hogy nőttek-e az izmaim; szemre úgy néz ki, viszont ami biztos, az az, hogy nem vesztettem eddig egy deka izmot sem, pedig sokkal kevesebb fehérjét viszek be, mint tömegelés alatt (napi 300g csirke + 1 vagy 2 adag fehérje valami zsírral, plusz járulékos fehérjék zöldségekből, majonézből, magokból).
Egyébként a hagyományos folyamatosan alacsony szénhidrátos diétánál szinte bármi jobb. Ha nem CKD-t csinálnék, akkor biztos, hogy szénhidrát-hintáztatással/ciklizálással diétáznék (/carb cycling).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!