Beta-ecdysterone. Vélemény? Meg éri megvenni?
jó a kérdésed, nemrég olvastam pár tanulmányt erről.
amit a legtöbb gyártó megad, 200-300 mg /nap max és fehérje bevitel jó sok, az szinte hatástalan.
de a tanulmányok szerint 800 mg felett, és magas fehérjebevitelnél piszkosul égeti a zsírt és növeli az izmot is, de ha vki kiszámolja h így mennyire jön ki egy hónapra, plussz a fehérje hozzá, és a normál kaja is, nem kevés összeg lesz.
és a tanulmányok szerint nem lehet túladagolni, mellékhatása sincs.
ilyen magas dózisnál, mind a patkány és más állatok vizsgálatánál, mind az emberek kisérleteinél,a dianabolhoz hasonló jellegű gyarapodást értek el a felhasználók, de kevesebb zsír és víz lerakódással.
Itt van egy kis kiigazítani való!
Van a spenot mint növény amiben ca. 1kg-ban 500mg ecdysteron van. Ez sok félét tartalmazhat.
No és ebből kinyert Beta Ecdysteron(!!) kb. 300mg. Szín tiszta Beta Ecdysteron tehát a piacon
nem is nagyon van, mert "aranyárban" lenne, olyan költséges eljárással oldhatnák meg.
Tehát, ha ezt az extrumot figyeljük (!!) akkor ebből kell napi 500mg ahhoz, hoyg a jelenelgi kísérletek szerinti izomnövelő hatást elérjük. Azt ellenben tudni kell, hogy a hatás erőssége természetesen időval csökken.
Mondjuk a Peak terméke, ami 9.400Ft (120db-os) ca. 4 kapszulával ezt már is bejuttattuk. Nem mellékesen + ca. 2400mg L-leucinnal együtt. Érdekes megoldás lehet olyan proteinnel együtt alkalmazva ami nem tartalmazza ezen hatóanyagokat.
De tudjuk, a Peak pl. a Whey Fusion igen profi proteinjébe (14.950Ft/2260g) már eleve beleteszik úgy, hogy napi 100g protein elfogyasztásával (300mg Beta) megiszunk.
Következtetésem:
Eleve, ha valaki ezt a proteint válassza, akkor neki hosszabb időre ez a "probléma kilőve". De ha valakinek sem az étkezése, sem az alapvető tápkieg sincs meg!!! akkor ezzel nem érdemes kíséreletezni.
"
Egyszer használtam
"
igen, ebben a válaszban minden benne van.
Egyszer, igen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!