El tudnátok indítani a megfelelő irányba az alábbiak alapján?
Kimondottan vékony srác vagyok, 23 éves, sosem igazán sportoltam nagyon aktívan, egészen más dolgok kötöttek le mindig. Ez nem jelenti, hogy csenevész alkatom volna, elég széles vállaim vannak, és jó arányaim, némi izomzat viszont rám férne. A barátnőm a motivációm, mert tudom, hogy ha kívánhatna valamit a testemmel kapcsolatban, akkor azt szeretné, ha egy _picit_ izmosabb lennék.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy milyen módon tehetnék szert egy egészséges izomzatra. Semmi látványosra nem gondolok, mindössze azt akarom elérni, hogy egészséges, kiegyensúlyozott embernek nézzek ki (és az is legyek), mert most a vékonyságom kicsit betegesnek tűnik, amint egy napig nem eszem rendesen.
Ha van rá mód, akkor valahogy magánúton oldanám meg az edzést, nem szeretnék konditerembe járni, feszélyez a gondolata, és nem motiválnak a gépek. Legszívesebben úsznék, de arra sajnos nem lesz időm rendszeresen. Milyen lehetőségeim vannak? Itthoni edzés szóba jöhet? El lehet érni eredményeket vele? Ha igen, milyen módszerrel, és milyen idővel kell kalkulálnom, mikorra fogom látni legalább egy kicsi eredményét? Utóbbi azért fontos, mert sikerélmény nélkül félek, hogy hamar ráunok.
Köszönök minden iránymutatást, teljesen laikus vagyok, jöhetnek a teljesen alapok is.
a fegyencedzésnek utánanézhetsz,elkezdheted.
és ha konkrétan az optikai tunning a cél,akkor csak el kell menned a terembe a héten 1x egy kimerítő váll-csuklya-hát-alkar edzésre is a fegyenc mellett.
ezek a látvány izmok,amik ha valamennyire fejlettek,akkor sportosnak néz ki a test.
és nem kell sok gép,főként szabad súlyos gyakorlatokat végezz.
guglizz rá a tömegnövelő táplálkozásra,mert ez az egész alapja.
és mikor fogod látni az eredményét?
havonta mérj izomkerületet meg testsúlyt,és akkor látni fogod a változást.
ha meg nincs,akkor kérdezel megint.
Köszi, pont a fegyencedzésről kezdtem el olvasgatni, miután feltettem a kérdést, és szimpatikus eddig a dolog.
Nem fogok álszentkedni, az elsődleges cél tényleg az optikai tuning, de örülnék neki, hogy ha már rászánom az időt és az energiát, akkor ettől kiegyensúlyozottabb is lennék, gondolom, itt már nem annyival nagyobb a befektetés, hogy ne érje meg erre is hajtani.
Azt meg tudod mondani nekem, hogy a fegyencedzés + heti egy terem kombóval egyrészt naponta mennyi időm megy el (összesen, mondjuk zuhanyozással, felfrissüléssel együtt), és hogy hány hónap alatt lehet elérni egy egyszerű, sportos állapotot? Illetve miután elértem, tartani kell az addigi tempót a fenntartásához, vagy lehet mondjuk félgőzzel folytatni?
Azért kérdezek ennyit az időről, mert az a legneccesebb, hogy ez hogyan fér bele a napomba, és hogy meddig tervezzek intenzív edzésekkel.
Jó... teljes mértékben megértelek. Ha már lemész edzeni az látszódjon is:)
Tényleg teljes mértékben rendjén van... de azt kéne megértened, hogy csak az ez írányú motivációval soha-de soha nem fogsz messzire jutni!
Az első pár hónapban még azt mondom, hogy oké ez a hozzáállás, de később váltanod kell:)
"Azt meg tudod mondani nekem, hogy a fegyencedzés + heti egy terem kombival egyrészt naponta mennyi időm megy el (összesen, mondjuk zuhanyozással, felfrissüléssel együtt), és hogy hány hónap alatt lehet elérni egy egyszerű, sportos állapotot?"
Itt már kilóg a lóláb, egyértelműen lusta vagy és türelmetlen:)))
Heti 3x 2-2,5 órát számolj rá (utazással együtt) ez igazán nem sok...
"Illetve miután elértem, tartani kell az addigi tempót a fenntartásához, vagy lehet mondjuk félgőzzel folytatni?"
Hát hogy a fenébe ne? A mai világban adnak bármit is ingyen?:D
"Fél gőz"?
Na ne szívass már:D
Épp hogy rá kell pakolnod majdnem minden egyes edzésen plusz 1 lapáttal!
Fél gőz= visszafejlődés fele eredményre:)
*Glissade*, sajnos minden vád jogos. :) Alapvetően ha nem lennék lusta, már sportos és izmos lennék. Saját magammal szemben a legnagyobb félelmem épp a motiváció, mert míg a legtöbbeteket, akik foglalkoznak testépítéssel vagy akármilyen sporttal, természetes módon vonzott be a dolog, addig engem természetes módon az vonz be és az motivál, hogy írjak egy gyönyörű programot, vagy eljátsszak egy ízes gitárszólót. :) Mivel a sporthoz a motivációim nem elemiek, hanem felszínesek, ezért aztán türelmetlen is vagyok.
Mentségemre, máris túl vagyok a Fegyencedzés könyv első 75 oldalán, és úgy érzem, hogy ez az, amit keresek. Ebben a szemléletben és ezekben a technikákban sokkal több motivációt találok saját magam számára, mint az edzőtermi munkában.
És szerinted egy kevésbé izmos formához nem kell rendesen edzeni?:)
Akkor olvass kicsit, neked írták:)
Nem állítottam, hogy félgőzös edzést szeretnék. Megkérdeztem, hogy amikor elértem a célomat, utána a szintentartásra elég-e a félgőzös edzés, de nem az odajutást képzeltem el így.
Ettől függetlenül a cikket elolvastam, és teljesen jogosnak tartom a benne írtakat. Most, hogy elkezdtem magam kicsit beleásni a témába, már nagyjából látom az irányt, most már csak a motiváció fenntartását kell megoldanom valahogy.
Köszönöm a válaszaidat, és teljesen egyértelmű, hogy igazad van abban, amit mondasz. Kérdezek mást, bár erre már lehet, hogy ki kellene írnom egy új kérdést.
Mit gondolsz arról, hogy lehet-e fitten tartani magadat (és legfeljebb normális emberi szintre izmosodni a "nulla" izomról) úgy, hogy nem célirányosan edzel sportolóként, hanem az életritmusodba építed be a minél több mozgást? Például kerékpárral jársz vagy mindig gyalogolsz autó vagy tömegközlekedés helyett, füvet nyírsz a kertben, vagy akármi, ami egy kicsit is megmozgat úgy, hogy közben nem az edzéssel foglalkozol, hanem azzal, hogy éld az életed.
Ha ez lehetséges, és minél több dolgot be tudnék építeni így a mindennapjaimba, akkor biztos vagyok benne, hogy hirtelen igenis lenne motivációm így élni az életem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!