Kezdőként mi értelme koxolni?
Nem egy olyan esetet látok ahol valaki már kezdőként koxokhoz nyúl, de mi értelme?
Ha jó az étrend, edzés, kellő pihenés megvan akkor kezdőként is nagyon gyorsan lehet fejlődni, akár 1kg izomtömeg/hónap eredménnyel, kreatinnal ez még több is lehet.
Vagy még kezdőként is sokkal jobban lehet fejlődni egy kúrával mint nélküle?
10:
Mozogtam hobbi sportoló körökben, és egyáltalán nem tapasztaltam, hogy akár csak előkerült volna a téma, hobbi testépítőknél meg szinte állandóan.
Nem csak azokkal jöttem, ugyanakkor komolyabb hobbiként azért a hegymászás és a barlangászás komoly fizikai felkészültséget igényel, ráadásul aki egy ilyen hobbit űz, az gyakran többet is. (Siklóernyőzésről nem tudok semmit, azt csak írtam, de a lényeg, hogy az is olyan hobbi, amit legtöbben nem versenyre készülve űznek).
Viszont pl. tájékozódási futóknál, hobbi utcai futóknál, terepfutóknál, hobbi bringásoknál (főleg MTB-osokat ismertem) nem láttam, hogy valaha előkerült volna a koxolás, mint téma, pedig vannak azért bőven, akik kompetitív módon űzik, csak épp hobbiból.
De családomban van olyan is, aki labdajátékban volt NB1/B-s játékos, illetve egy nyugat-európai országban második ligában is játszott, a haverjai között vannak NB1-esek is, ott volt 1-2 botrányos eset, de egyáltalán nem általános. Hobbi szinten meg különösen nem az.
12:
De én nem is írtam, hogy egyáltalán nem létezik. Csak hogy nem gyakori. Tájfutásban például biztosan marginális, ha létezik egyáltalán, mivel eléggé mindenki mindenkit ismer közösség, szóval ha széles körben elterjedt volna, tudtam volna róla. Az említett labdajátékban pedig az élvonalban vagy élvonal közelében elég jól ismerik egymást, éa ne szerény, visszahúzódó embereket képzelj el, akik pár sör mellett nem dicsekednének el vele (az idióta nehézatlétáink anno pont azért buktak le, mert külföldieknek is eldicsekedtek).
Hozzáteszem még, hogy más sportágakban hobbi szinten a legtöbb ember még a táplálkozással, étrendkiegészítőkkel sem foglalkozik, vagy legalábbis nem mennek el ilyen téren a végletekig, sokkal kevésbé figyelnek rá. Szvsz ha valaki doppingol, akkor feltételezem, hogy más téren már kiaknázta a lehetőségeket (edzésterv, étkezés).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!