Miért nincsenek világviszonylatban kiemelkedő magyar teniszezők?

Nem tudom, ezen én is sokat gondolkodtam.

Azért volt néhány kitűnő játékosunk:

Körmöczy Zsuzsa, Temesvári Andrea, Taróczy Balázs. Na meg Szeles Mónika, az egy másik kérdés, hogy magyar színekben egy másodpercet sem versenyzett.

Az viszont igaz, hogy pl. Lendl, Becker, Graf, Navratilova, Federer, Nadal kaliberű játékosokat Mo. nem adott a világnak, hogy miért van így, azt nem tudom. Biztos hogy lett volna, de szerintem anno még a szocializmusban nem igazán tartozott a támogatott sportok közé, hogy miért, azt nem tudom. Ellentétben például az egykori jugókkal, csehszlovákokkal, ahol komoly edzőképzési és utánpótlási rendszer épült ki egykor, és ez még a mai eredményeken is bőven látszik.

Nem hinném, hogy drága lenne, inkább egyszerűen elit sport, vagyis már az utánpotlás kiválasztásakor is a szülői háttér a döntő.

A másik talán az, hogy nem nagyon lehetnek olyan edzők, akik igazán feldedeznék, felkarolnák, és szívükön viselnék tanítványaik haladását. De az is lehet, hogy maguk se ismerik a modern tenisz csínját-bínját.

Az egyik a lábmunka, (vagyis gyorsaság) erre bizonyos gyakorlatok kellenek, amit csak lábbal kell végezni, pl. kosárlabdában ezek jól ismertek.

A másik az ütéstechnika - ezt meg érezni kell, de tulajdonképpen a lényeg az, hogy az energiát a földtől, a talpból kell indítani és végigvinni a lábon, háton, karon, majd az ütőn egészen a labdáig. Olyannak kell lenni az ütés előtti pillanatban, mint egy felhúzott rugó. Keresztülvinni az energiát fonák esetében nehezebb, de ott is megtanulható. Nem hinném, hogy a kétkezes fonákkal erősebbet és főlet pontosabbat lehetne ütni.

A harmadik, hogy ellentétben a klasszikus megközelítéssel, amikor először elfoglalod a pozíciódat, aztán megütöd a labdát, mostanában még mozgásban kell lenni, az ütés pillanatában, mert így a test mozgási energiáját is bele lehet vinni a labda sebességébe.

Mind a kettőre a legjobb példa Roger Federer, akinél ezek gyakorlatlag tökéletesek.