MAdárnak nézett a lottózós, vagy nem ért hozzá (tippmix)?
Volt egy elmaradt esemény, most azt hagyjuk, hogy a Zrt-nek 2 napba telik törölni, én meg rohanok a pénzem után a nyamvadt 1es szorzóért. De emiatt nem is tudok játszani, hiszen a visszakapott pénzből tolnám.
Mikor adja ki a pénzt, kérdezi, hogy játszom-e valamit. Mondom neki, nem, mert 2 napja be volt ragadva ez a meccs, így nem is tudom, mikor tudok tenni valamit. ERre mondja, hogy hát itt az újság, itt is tudok tenni. Mondom neki ez nem így működik. ÉS erősködött tovább.
Értem, hogy sokan járnak a semmit fogadni, 8 meccset 200 Ft-okkal, de mikor látta, hogy nagy tétben játszom, egy pillanatra se jutott eszébe, hogy a fogadásoknak utána kell nézni? Nem lehet vakon, hanem statisztika, esélyek, sérültek stb. is kellenek. Nyilván nem mentem bele ott elemzésbe, csak kissé vicces volt.
Halálom, mikor állok a sorban, és az első ember feltartja azt, mert nem tud fogadni, a szelvényén valamire már nem lehet, élőzik és pont le van állítva, de azt is ötös kötésben, és helyette választ valamit, és közben mindenki áll mögötte és várja, hogy azt kitalálja, amit otthon kellett volna...
Toltam neten is, sose nyertem akkorákat ott, mint papíron. Viszont ott könnyebb volt elvesztenem.
Azt akartam vele mondani, hogy a lottóson az látszódott, hogy nem ért hozzá. De ha nem ért hozzá, miért ott dolgozik. Na mindegy.
De akkor leírom mit raktam ma estére, és akkor lehet amatőrözni.
Oss-Ajax 2 lesz 3 gól 1,5-es szorzón és Willem-Den Haag szintén 3 gól 1,7-es szorzón. A kettő együtt 2,55-ös szorzó.
A Willem még csak a 19. perc, de már van 2 gól. Egyre vagyok a nyertestől és van rá 70 percük, biztos meglesz. Az Osson már neccesebb, de a holland 2 azért jó, mert ott sok gól van. Ettől még bukhatom, csak ezt nyugodtabban nézem, mint ha mondjuk angol vagy német bajnokság lenne. Főleg olasz.
Volt olyan is, hogy a 80. perc után született 3 gól. Vagy 1:0 után leállás, majd gyors gólváltással 1:2, 2:1, akármi. És inkább rágom azon a fogam, hogy a 94. percben lesz-e még gól, mint azon, hogy x csapat rúgja-e, hogy nyerjen, mert nekem aztán mindegy, melyik rúgja.
Na, végre, van gól az Osson is, a 0:0 a foci halála. Persze ha elmegy a mixed, mindegy, hogy 0:0 vagy 1:0 vagy 2:0, de bosszantó tud lenni, ha csak egy gól hiányzik. A legrosszabb élmény, mikot jött a 4. gól a 80. percben, és a VAR visszahúzta, pedig már felálltam és kifújtam magam, mert 2 percig nem volt kijelezve, hogy visszavonják, ezek szerint sokáig nézték. Akkor azt buktam is sajnos.
NA, de nem részletezem, egyik meccsen 2, másikon 1 gól kell és van rá 1-1 órájuk.
Persze, és átverős is. Biztosra veszi, hogy lesz sok gól, csak mert holland. Pl. Dordrecht-Venlora 1,34 volt a 3 gól és 1,87 a 4, ehhez képest 37 perc után 0:0 és még erre volt a legbiztosabb. Mikor ennyire alacsony, az már nekem gyanús...
Sajnos nem játszottam, mikor a foci vb volt, de a döntőn is biztos voltam a 4 gólban. 2,5x-es szorzó volt rá és mondhatni ingyen pénz lett volna. A 2018-as vb-döntőn is sejtettem, hogy lesz, ott még játszottam és nagyot kaszáltam is vele. De hát ez a jó a tippmixben, hogy mindig van valami. Március a kedvenc hónapom, úgyhogy készülök. Ha ma nyerek, lehet szünetelek is 2 hetet, nem sietek. Régebben nagy függő voltam, mikor keveset kerestem, most jól keresek ezért nem vagyok rászorulva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!