Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása valahol a magyar futball szakmát és a magyar politikai vezetést igazolja?
#8
Villi Orban édesapja magyar, Callun Styles pedig nagyszülei révén magyar és ukrán valamint szülei révén szerb és északír is. Szóval mindkettőnek van magyar kötődése.
Nego esete más. Ő végigjárta a francia korosztályos válogatottakat, majd figyelemmel arra, hogy legalább 5 éve hazánkba játszott (dolgozott) igényelt magyar állampolgárságot, amit megkapott. Ezt követően mutatkozhatott be hazánk válogatottjában.
"Villi Orban édesapja magyar, Callun Styles pedig nagyszülei révén magyar és ukrán valamint szülei révén szerb és északír is. Szóval mindkettőnek van magyar kötődése."
Egyáltalán nem írtam, hogy nincs magyar kötődésük. De Wili Orban nem fért be a lengyel válogatottba, Callum Styles pedig az angol (? északír?) válogatottba. Egyikük sem játszott soha magyar csapatban. Hogy lehetnének ők bármilyen formában is a fidesz hozzáállásának eredményei? Negot is ide lehet sorolni, ő sem épp a magyar akadémiák neveltje. De igazából a válogatott nagyon sok játékosáról elmondható, hogy nem épp a magyar akadémiákon nevelkedett játékosok. Tehát ha bármit is igazol a magyar válogatott sikere, az az, hogy húzz el innen focistareménységként, és akkor lehet belőled focista is.
És félreértés ne essék: minden tiszteletem a Paksé és a Kecskemété, hogy magyar játékosokkal szerepelnek jól az NB1-ben a szedett-vedett "nagymúltú" migránsválogatottak és pénzzel felfújt hólyagok között.
#12
Willi Orban első sorban a német válogatottnál jöhetett volna a te korábbi kommented alapján szóba, merthogy Lengyelországba sem játszott soha. A szülei Németországba ismerkedtek meg.
Gulácsival és Dibusszal értük el a legnagyobb sikereket a kapuba. Dibusz egyetlen percet sem játszott a legjobb tudomásom szerint külföldön. Gulácsi mondjuk 17 évesen került a Liverpoolhoz, majd onnan többször kölcsönadták, majd 2013-ban a Salzburgba igazolt.
Király Gábor és Dárdai Pál egyaránt 1997-ben (I. Orbán-kormány előtt), Hajnal Tamás 1998-ban (Horn- és az I. Orbán-kormány fordulójakor), Fehér Csaba 2000-ben (I. Orbán-kormány idején), Fülöp Márton éppen 2004-ben (Medgyessy- és az I. Gyurcsány-kormány fordulóján).
Most is, hogyha utána olvasnál legalább ugyanennyien játszanak külföldön kedves #13, egyébként jó lenne, hogyha felsorolnád, hogy hány magyar játékos volt részese egynél több európai kupa egyenes kieséses szakaszának a 2004 és 2009 közötti időszakban?!
Ha jól tudom, bár tiszta emlékeim nincsenek róla, mert nem lehetnek, csak videókazettás, DVD felvételeken keresztül: Egyedül Gera a Fulhammal.
#18: továbbra is: szinte egyik jelenlegi játékosnak sincs komoly magyar akadémia múltja. Nem azt mondom, hogy nem jó magyar játékosok, csak épp nem a magyar kormány által nyújtott "szolgáltatásoknak" köszönhetően lettek azok, amik. Nem az alatt az esetleg 2-3 év alatt lett belőlük játékos, amíg itthon voltak. Sőt... Többnyire aki itthon marad, az később sokkal nehezebben igazol el külföldi csapatba, mint az, aki még 14-16 évesen elmegy. Persze Ádám Martin is eligazolt Paksról... Koreába... Aki meg hazajött később, az meg utána kb sosem tudott újra eligazolni (Koman, Dzsudzsák - oké, ő ki is öregedett, meg hát eléggé a pénzre ment rá).
A legviccesebb az, amikor az egyetlen "első osztályú" akadémia csapatában a meccsen csak azért van 2-3 fiatalabb magyar játékos, mert különben kevesebb a tévé-pénz :) Bocs, de legalább ha a csapat nevében is benne van, hogy akadémia, és ráadásul a focirajongó miniszterelnökünk szülőfalujának a csapatáról van szó, szerintem nem ártana példát mutatni, hogy tessék, itt vannak az eredményes, jó magyar játékosok. De nem, mégcsak ez sincs meg. Random migránsokkal van tele az összes Nerceg csapata.
#19
A probléma az, hogy lehet itt számadatokkal dobálózni. Semmilyen TV pénzről nincs szó. A Magyar Labdarúgó Szövetségnek van egy előírása, hogy hány magyar, hány EU-s és hány harmadik országbéli állampolgárságú játékosnak kell, vagy hány ilyen játékos lehet a pályán. Amennyiben ezzel nem vagy tisztában addig lehet beszélgetni mindenféléről.
Beszélgess már arról, hogy mondjuk 2002 és 2010 között hány olyan magyar játékos volt, aki rendszeres résztvevője volt a BL-nek, EL-nek (vagy akkori nevén UEFA-kupa)? Talán elvétve Király-Dárdai (Hertha), később Szabics (Stuttgart) vagy Dzsudzsák (PSV)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!