Bunda volt a világbajnokság? Messinek kellett megnyerni?
Milyen gyanús jel? A két tizenegyes amit a franciák kaptak? Micsoda bunda, hogy hagyták javítani őket, biztosan azért, hogy izgalmasabb legyen.
Nem, nem volt bunda. Annyi, hogy az átlagosnál katonásabb bíró volt jelen, ezért nem állította meg percenként a meccset 0 eseteknél, viszont ha kellett, akkor megadta a 11-est. Itt is, ott is.
A tizenegyespárbajnál lehetett érezni, hogy az argentinok fognak nyerni, mert jobb a kapusuk. Így is lett.
"mintha nem is akartak volna gólt szerezni"
Ez elég gyenge duma arra, hogy szarul játszottak az első félidőben. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni az argentin támadásokkal az elején, nem erre számítottak, megzavarodtak. Az is logikus, hogy a gól után megtáltosodtak, új lendületet kaptak, érezték, hogy van még esély.
A lényeg az, hogy a lengyelek és a franciák feltűnően gyengén játszottak ellenük, a horvátok ellen 0-0-nál pedig megkaptak egy jogtalan tizenegyest.
Messi miért nem kapott sárga lapot szándékos kezezésért a hollandok ellen? Vagy amikor a franciák elleni meccs hosszabbításának elején oldalról és hátulról háromszor is megrúgott egy franciát.
Tegyük hozzá hogy a franciáknál egyedül Mbappé volt aki a tizenegyesekig versenyben tartotta a franciákat, ha ő nincs már 90 percnél elbukják a döntőt. A csapat többsége semikor se játszott jól, és ez látszott a két hibázó tizenegyesrúgónál is. Kolo Muani volt még aki elfogadható szintet hozott, de ő meg ugye csereként jött be.
Az argentinok megérdemelték a trófeát, mondom ezt úgy hogy nem nekik szurkoltam amúgy, de a döntőben egyértelműen jobbak voltak, minden téren. Ha bundát akarunk emlegetni velük kapcsolatban, azt maximum az első, Szaúd-Arábia ellen csoportmeccsnél lehet gyanítani, ami meg pont hogy vesztes meccs volt. Az összes többi meccsen jól játszottak és megérdemelten nyertek végül.
Az utolsó tizenegyes előtt az egyik nigger kezezett, második gól előtt Messit ellökték.
Le kell nyelni a békát minden C. Ronaldó pártinak, hogy ezzel eldőlt, Messi a jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!