A biciklikre miért nincsen kötelező biztosítás?
Egyre több van belőlük, emiatt valamiféle biztosítást kellene kötni.
Azért, mivel már jelentős mennyiségű biciklis vesz részt a forgalomban.Emiatt, balesetet is okozhatnak, nekimehetnek más járműveknek.
Azt viszont valamiből téríteni kellene.
Pár éve az én autómnak ment neki egy biciklis.
Amikor közeledett, már láttam, hogy bohóckodik a nyeregben, nem az útra figyel , végén már egy "reccset" lehetett hallani.
Nem keletkezett több százezres kár a kocsimban, de megkarcolta rendesen és még neki állt feljebb, hogy követeltem, térítse meg.
Az sem ritka, hogy neki mennek a visszapillantó tükörnek, vagy támaszkodnak rajta és a letörik.
Egy mai autónál, a visszapillantóban van az index, egyéb szenzorok.Ha elromlik/letörik, nem csak 30 ezer forintos tétel.
Az autókra, motorkerékpárokra is van kötelező biztosítás.
Ha a biciklit közlekedési eszköznek tekintjük, akkor arra is kell.
Ha tetten éred akkor ott kell/lehet tartani míg rendőrt hívsz. Ha nem éred tetten akkor cseszheted a kártérítésed. Megjegyzem ez még autónál is így van.
Amúgy meg azért nincs, mert a jogszabály nem mondja hoyg kell. És PONT. Nem tetszik? Indítványozz jogszabály módosítást, de ne itt hisztizz, aminek semmi értelme.
Mert minimális a kár, amit okozhatnak a biciklivel.
Ha arányosítjuk a mezei gépjárműre kötendő biztosítás díjával (kiindulva az átlagos kártértékből, amit okozhatnak), akkor kb. 100 Ft-os évi tételről beszélhetnénk.
Azt meg minek?
A gyalogos nem használ közlekedési eszközt, hanem lábbal megy.
Emellett, a gyaloglás lassú.
Emiatt, értelmetlen, amit a 2. felvetett.
Létezik bringás biztosítás. Pl:
Egyébként követelhető az okozott kár megtérítése. Ha feljebb áll neki, ha nem. Persze mivel nincs azonosítójel a bringán, így ha kárt okoz és elhajt, akkor kb biztos, hogy meg nem találod. Én már annak is örülnék, ha valami alapvető bringás jogsi lenne, amivel egyáltalán megismerik, hogy mik a kötelességeik, meg néhány alapvető szabállyal tisztába kerülnek. Lehetne akár általános iskolás tananyag (legalább az elmélet), a hit- és erkölcstannál hasznosabb.
A biztosítás hülyeség.
Legyen jól látható azonosító elhelyezve, aztán kész.
Utána már könnyebb lenne eljárni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!