Velencei tó kerülés lehetséges így?
Kisebb baráti társasággal indulnánk el reggel Budapestről vonattal. Valahol szeretnénk kerékpárt kölcsönözni, megkerülnénk a tavat, talán csobbannánk is egyet, ahol lehet, aztán bicikli lead és este irány vissza Budapestre!
Ez elég gyerekcipőben járó ötlet, így minden tapasztalat jól jönne. Nem vagyunk egy nagy túra társaság, kényelmes tempóban szeretünk tekerni. Belefér ez egy napba?
Velence vasúti megállóhelynél (ez van Budapest felől a legközelebb) van a Zilaj kerékpárkölcsönző.
A Velencei-tó körben 28 km, így simán belefér egy napba, hogy a helyben kölcsönzött biciklivel megkerülitek.
A korai indulás rendben, legkésőbb 9-kor már indulni szeretnénk biciklivel a tó körül.
Tavaly egy 60 km-s túrára mentünk, tetszés szerint álltunk meg, ettünk, ittunk, pihentünk, nagyjából 5 óra alatt a végére értünk igazán kényelmes tempóban, szembe széllel, délután pedig csak strandoltunk.
Nem is gondoltam, hogy ilyen rövid táv ez, akkor lehet beleszervezünk még pár programot (pl. arborétum), úgy láttam este 11-ig nagyjából óránként van Velencéből vonat.
Esetleg kedves második válaszoló, arról tudnál infót mondani, hogy ez a bringakölcsönző milyen távol van a vasútállomástól, illetve mennyire könnyű megtalálni? Utána nézek én is, de jól jönnek az egyéni tapasztalatok.
Maga a kerékpárút jól kivan táblázva, vagy könnyű véletlen letérni róla?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!