A hátsó fogaskerekek miért működnek fordítva, mint a pedálnál levő fogaskerekek?
A pedálnál levőknél minél kisebb annál könnyebb hajtani.
A keréknél levőknél pedig pont fordítva, minél kisebb annál nehezebb hajtani.
Kerékpár esetén az első lánctányér és a hátsó fogaskoszorú átmérői alapján nőveled vagy csökkented az áttétel arányát.
Minnél nagyobb elől a lánctányér átmérője, annál nehezebb/gyorsabb a hátsó lánctányér (fogaskoszorú) forgása.
A fogaskerekek esetén is így van, a nagy fogaskerék fordul 1-et addig a hozzá kapcsolt kicsi például 4-et. Ezért a kicsi fogaskerék tengelye többszőr fordul meg, mint a nagy kerék esetében.
Lánckerekek azok, nem fogaskerekek!!!!
És azért, mert fordítva vannak feltéve mint elöl.
Elöl bent van a kicsi, hátul bent a nagy van. Ennek is megvan az oka, de az egy másik történet.
Köszönöm a válaszokat!
#3 "Elöl bent van a kicsi, hátul bent a nagy van. Ennek is megvan az oka, de az egy másik történet."
Ha hátul is a kicsi lenne belül, akkor is az lenne a nehezebben hajtható?
A pedálod a láncon (meg a lánckeréken/fogaskeréken) keresztül össze van kötve a hátsó fogaskerékkel.
Ha azonos méretű a két kerék, akkor a hátul lévő ugyanannyit fordul, mint az első.
Ha az első (amit hajtasz) nagyon nagy, a hátsó meg nagyon kicsi, akkor képzeld el, ahogy egyszer körbefordítod az elsőt, akkor a hátsónak milyen sok kört kell megtennie! Mivel a hátsó lánckerékhez hozzá van rögzítve a hátsó kerék is, az is fordul vele. De ha gyorsan forog a hátsó kis lánckerék, akkor az mit jelent? Az, hogy gyorsan forog a hozzá kapcsolt kerék is. Tehát gyorsan mész. És ehhez bizony nagy erőt kell kifejtened. (próbálj csak meg elöl a legnagyobb, hátul a legkisebb fokozaton elindulni!)
Fordított esetben, ha kicsi az első, és nagy a hátsó, akkor tekered-tekered a pedált, sok forudlatot megteszel, de a hátsó lánckerék még csak keveset fordul, tehát a hátsó kerék is keveset fordul. Ezt viszont tapasztalhattad te is, elég kis erővel is meg lehet csinálni.
Tehát azért van különbség, mert a fogaskereknél fontos, hogy melyik a hajtó (amit te hajtasz) és melyik a hajtott (fogas)kerék.
"Nem tudom miért kell itt valakinek folyton belekötni a fogaskerékbe?"
Edukációs jelleggel. Teljesen más elvek szerint működik a a két hajtásrendszer. Máshol és máshogy adódik át az erő, a fordulatszám és a nyomaték.
"Mit kell akkor mondani a fogaskoszorú helyett; láncoskoszorú??"
Lánckeréksor.
A fogaskoszorú teljesen mást jelent mint amire használod. Például egy belsőégésű motor lendítőkerekére szerelnek fogaszkoszorút amihez kapcsolódik aztán az indítómotor.
Ahogy te beszélsz úgy, a legprolibb, utolsó, semmirekellő, magukat szerelőnek tituláló barkácsoló alkesz, trógerek szoktak beszélni. Műszaki végzettséggel biztosan nem rendelkezel, különben bántaná a füledet a saját szóhasználatod. Ha pedig ennyire fogalmatlan vagy, akkor nem kell itt kommentálni semmit.
"Ha hátul is a kicsi lenne belül, akkor is az lenne a nehezebben hajtható?"
Igen.
Az áttétel miatt.
Ha egy nagyobb átmérőjű kerékkel hajtasz egy kisebbet (fogaskerékhajtásnál, ékszíjnál, görgős láncnál, stb is így van), akkor a kisebb kerék nagyobb fordulatszámmal fog forogni. Ha a behajtó kerék kisebb, a kihejtás pedig nagyobb, akkor a kihejtás lassabb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!