Használsz sisakot?
Eleve kettő bringám van amit használok. Egyik munkába járásra és néha egyéb városon belüli mászkálásokra van akkor nem húzok sisakot. Az is sportbicaj ugyan de már elég régi, illetve a gumikon és a fékeken kívül minden elég régi, a hajtómű mondjuk egy bontott bringából van, fénykorában ez is sport bicaj volt de arra már alkalmatlan.
A másik sport bringámat akkor kapom elő ha edzeni megyek. Versenyekre meg nagyobb túrákra ritkán járok. Ha azzal a bicajjal megyek eleve nagy sebességgel is szoktam menni ha olyan körülmények vannak és terepen is használom tehát vegyes azzal szoktam is esni ezért is hordok sisakot szigorúan könyökvédőt is mert 90% ban az kapja a nagy ütéseket. Sisakot is csak azért hordom mert bármikor eshetek akkorát hogy a fejem fogom beverni a könyököm helyett és mivel egyszer volt már komoly esésem amikor annyira melegem volt hogy kivételesen sisak nélkül mentem edzeni és sikerült esnem. Az volt a szerencsém nagyon nagy szerencsém hogy nem szakadt be a fejem csak éppenhogy kapott egy ütést de ez mázli volt. Akkor megtanultam hogy edzésre, versenyre nagyobb túrára amikor komolyabb bicajt veszem elő komolyabb terepre akkor kellhet. Városi mászkálásra, munkába járásra csak száraz időben használom a kerékpárt szigorúan.
Mindig használok. Versenyen, edzésen, túrán és városi közlekedésben is.
Minél nagyobb a sebesség, annál nagyobbat lehet esni, de annál kisebb a valószínűsége (fizika...).
Tehát az esés, eldőlés leginkább a városban esélyes.
A legveszélyesebb a bringaút, ahol sok olyan teker (és sétál), aki kicsit sem tud közlekedni. A tipikus városu bingás (utcai ruhában teker, lassan, de a piroson átmegy) szintén bármikor felboríthat, mert sosem néz hátra, csak elfordul. Akkor is ha éppen előzöm.
Télen pedig pillanatok alatt jöhet egy kis ónos-eső, és már ki is megy a kerék...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!