Elszeretnék járni hobbi szinten ökölvívásra. És legalább 1,5 évet járni rá. lassan 1 éve hagytam ott a bírkozást. Amire szintén kb 1,5 évet jártam! Másrészt sok minden motivált már engem , hogy el kezdjek járni . Mert egy 170 cm magas 130-140 kilós hegyomlás nem rég falhoz vágott a kocsmában. Még pedig azért mert fenyegetőzött, hogy megüt. Mondtam neki , hogy tegye meg és akkor rendőrt hívok. Falhoz lökött úgy , hogy a fejem be vertem . Ütni akart és én is már arra készűltem , hogy jól térden rugom! De szét szedtek minket. Csak azért mert kötöszködik velem, én meg vissza szóltam. Sajnos azt mondta legközelebb meg látt meg ver, és most is ütöttem volna, csak haverjaim vissza fogták. De nem biztos , hogy mindig ott lesznek! És egy ilyen ellen mit kezdjek? Bár 29 éves a pali én 10 évvel fiatalabb. De egy ilyen embertelen alakkal szemben azért sem fogom hagyni magam. Max ha elindít egy verekedést , és kikapok feljelentem. Bár én is gyúrok már 2 éve, illetve vagyok 185 cm magas 80 kg körűl mozgok. Szóval nem vagyok gyenge gyerek, de sajnos nem csak ezektől függ. Persze nem biztos , hogy ő is sokat ér a 130 max 140 kilójával. Elvileg a Box az még jobb mint a Thai! Főleg ha normálisan kitanulom. Bár lehetséges , hogy keverni fogom taekwondo-val.
Ezek a masszív trógerek vascsővel verhetők le vagy kap egy adagot paprikaspréből és utána agyonverni . Hiába edzel évekig primitívek nagy lendülettel indulnak és ha piásak verheted sorozhatod .... A dulakodás két esélyes spontån gyorsan kiütni valakit nagy mák kell hozzå . Nők is paprikåt hordanak keményebbek mellé viperát csuklópånttal aztán törjön a kar meg az arcél . .
2019. ápr. 25. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 A kérdező kommentje:
Igen, de sajnos szüleim nem engedik , hogy ilyeneket hórdjak. Pláne hiába vagyok 19 éves még nem dolgozok és addig ilyeneket sajnos nem tarthatok hórdhatok magammal!
2019. ápr. 25. 15:52
3/9 anonim válasza:
Kérj ismerőstől vagy cserėld el valamikre ezeket vagy esetleg vållalj melót ami kitermeli . Az öregek maguk dolgát intézzék te meg ne åruld el mert ėleted múlik ezen . A prolik meg a suttyó fazonok unalmukban irigysėgből stb balhėznak ki is nyírják a måsikat vagy a rivålist . De lėnyegtelen a mozgató håttér . Sajnos eszközök létfontossågúak lettek , melåk testes arcok izmai zsírja felfogja az ütėst de paprika vagy a vipera joker ellenük . Csajok sem fognak vitėzkedni csipődobåssal egyėb semmirevaló dolgokkal . Sokakat a gåzpisztoly hasznålata mentett meg .
2019. ápr. 25. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Hát szerintem egy megfelelő küzdősport tudás többet ér, szóval elvered hiába masszív.
Meg egyébként azt a jobb egyenest ha 5 centivel kicsit lejjebb tolod akkor torkos lesz belőle :D
2019. ápr. 25. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Ilyen szituban ésszel többre mész.
Az eset után közlöd,hogy igaza volt meghívod egy felesre,majd 10 percenként viszel neki egy újabb felest.
5-6 feles elég lesz neki meg 40 perc hogy rendesen felszívódjon és a gyanakvása is alábbhagyjon....aztán kihívod cigizni korsóval leütöd és kapus kirúgás fejbe.
2019. ápr. 25. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Alapszabály, hogy kocsmai bunyóban nem harcolunk tiszteségesen. Ilyenkor ne fejre üss, a lehető leggyengébb pontra. Elhorhatnak köcsögnek, szemétnek, stbnek, de ilyen szituációban egy tökön térdelés aranyat ér.
2019. ápr. 27. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
Kérdező alapból ott rontottad el hogy leálltál vele szájkaratézni ahelyett hogy kihasználtad volna a megmaradt birkó tudásod ellene . Vagyis mikor már kinyitotta a pofáját akkor neki kellett ugrani és földhöz vágni .
A box kiválóan használható stílus mivel minden verekedés alapja az ütés . Ezután jön a dulakodós rész . Tehát box és ha még lehet akkor csapd vissza a birkózást
2019. ápr. 27. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
Szia! Èn màr egy ideje Kick-boxolok,ès szokott lenni oktatàs is (szòban) ami elmagyaràzza mit tegyünk ilyen helyzetben. A küzdősport nem jogosìt fel arra,hogy bàrkit megüss,mèg akkor sem ha ő kezdi a kötekedèst ès ő kemènykedik. Szòval ha te ütsz elsőnek tèged vesznek elő utànna. Màs tèszta ha nem te kezded a verekedèst,hanem csak önvèdelemből kènyszerülsz abba a helyzetbe hogy visszaüss. Kèrdèsedre a vàlasz,igen megfelel a box,kick-box,thai box stb.az ilyen szituàciòkban,de csak okosan! Ha magasabb szinten űzöd a sportot ès te kezdemènyezed a kocsmai/utcai bunyòt,el is tilthatnak!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!