Volt már olyan harcod amiben úgy győztél és ártalmatlanítottad az ellenfeled hogy nem volt rajta külsérelmi nyom és maradandó sérülés?
ront felém az ember,kapott egy erős taposót csípőre,elesett,addig kipattintom a kést és mondtam neki-add fel mert elveszem az életed kutya.
ott maradt,én meg elsétáltam.
egyik ismerősöm összeverekedett egy emberrel,de vesztésre állt.
körülnéztem,már ott volt nem kevés ember,felnéztem ott a térfigyelő,úgyhogy nem illett volna oldalról telibeverni,ezért odaléptem és gyengéden lefojottam a földre.
Haverom (Muay Thaios) egyik harca annyi volt, hogy a cigánygyerek ütött felé, ő belekönyökölt annak öklébe, ezzel eltörve az ujjait és vége volt a harcnak.
Boxoló ellen egyszerűen csak elhajolt az ütése elől, az belevert a mögötte lévő betonfalba és szintén eltört a támadója keze.
Máskor kötekedett vele a manus, ő heréntérdelte és ahogy az legörnyedt, megfogta a fejét és izomból belecsapkodta a mellette lévő vascsőbe.
A többi harca pedig alakult, ahogy alakult ütések/rúgások. Szegény sokat harcolt élesben, tőle sokat tanultam.
Hát nem éppen erre gondoltam utolsó..
Ha már találkozik a feje a vascsővel az bizony meglátszik utána. Meg ha el vannak törve az ujjai. De akkor pontosítok: "Úgy legyőzni hogy közben a saját hülyesége és bénasága miatt se tegyen kárt magában. Valamint ne legyen rajta sérülés.
Azt nem értem azt miért mondta senki hogy esetleg valamilyen fogást alkalmazott amivel földre vitte. Vagy megfeszítette valahol ami elég fájdalmas tud lenni viszont ha érzéssel csinálja valaki akkor nem sérül meg a delikvens.. Én ilyenekre gondoltam. Ilyen szituációkra, amikor így sikerült felülkerekedni az ellenfélen. Szerintem ez sokkal nehezebb, mint bucira ütni valakit. Ehhez már elég ügyesnek kell lenni. Én az ilyen harcosokat többre tartom akiknél a cél nem feltétlenül a pusztítás. Szóval ilyen sztorikat tudtok mesélni? Esetleg valamilyen főleg fogásokban, dobásokban jártas harcos nincsen itt?
Érdekes, én elég húzós környéken élek, de olyan igazi civil utcai konfliktusom amikor pusztakézzel kellett bármit is csinálnom egyetlen egyszer volt életemben. A huszonéves srác félig betépve odaállt a képembe 3 haverja meg a buszmegállóban röhögött. Aztán nulláról az arcomba ordította hogy mi van kopasz g*ci. Megfogtam aztán odéb tettem, és elindultam a buszmegálló felé, a haverjai leültek, a srác viszont utánam jött megfogta a vállamat hogy hova megyek, én ráfogtam kezére, rögzítettem a könyök és vállizület előtt, hasa helyett bordára tudtam térdelni mert kifordult, aztán utána már kár lett volna befejeznem a feszítést vagy bármit is csinálnom, mert csak hullagyalázás lett volna. Szépen felhúztam a földről aztán odakísértem a 2 sráchoz a buszmegállóba, akik váltig állították, hogy nem ismerik.
Egyébként a bilincselésnél van rengeteg ilysen technika, hogy különböző feszítésekkel hogy válik kezesbáránnyá valaki, addig amíg kattan rajta a perec. YTn van sok ilyen videó.
Különböző redvezvénybiztosításos meg szolgálati storyból meg annyi van, mint a tenger, de az nem olyan nagy szám, mert mindig voltunk legalább 4-en.
Egyébként a gyakorlat azt mutatja, hogy megfelelő határozottsággal előhúzol egy stukkert, akkor nem kell használnod, mert elég a szimpla látvány hogy bármilyen kötekedő elképzelése fél másodperc alatt megváltozzon.
Köszönöm a válaszodat, ilyenekre voltam kíváncsi.
Melyik harcművészet alkalmas rá hogy ilyet tanuljak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!