Olyanoktól kérdeznék lent párat akil küzdösportolnak/harcmüvészetet tanulnak!?

A legtöbb utcai balhéban nem kerül elő a támadó!

Egy elhárított támadás esetén, pedig nem szaladok feljelenteni magam. Ilyen ez. ;)

Nyilván, egy sportember nem keresi a bajt. Nem azért jár edzeni, hogy nála gyengébbeket terrorizáljon, hanem általában azért, hogy a ringben, tatamin vagy a ketrecben legyőzze a bajnokot, aki nála esélyesen, képzettebb erősebb, hisz azért bajnok. Viszont a csibészek között jelentős számú, egykori küzdősportoló van. Ők azok akik ellen nem elég két edzésre lemenni!

A küzdősport és a harcművészet közötti "óriási különbség" abból ered, hogy az európai küzdősportok (boksz, birkózás) evolúciója több tízezer éve tart, ezért sokkal kifinomultabbak, letisztultabbak, és éppen ezért: jóval hatékonyabbak, mint a párszáz éves múltra visszatekintő, teljesen más filozófiai alapokra építő távol-keleti harcművészetek. Az európai stílusok mind technikájukat, mind edzésmódszertanukat tekintve fényévekkel a távol-keleti hacművészetek előtt járnak. Európában már régen puha kesztyűben full contact sparringot nyomtak, amikor a távol-keleten még mindig katának gyakoroltak és a levegőt kékítették...

Az első japán, aki ezt felismerte, Jigoro Kano, a judo megalapítója volt, aki elkezdte kiszedegetni a testharcból a sérülésmentesen gyakorolható elemeket annak érdekében, hogy teljes erőbedobással lehessen harcolni. A judo jó is, és a koshen judóra építő brazil jiu jitsu is ugyanezért jó. De még mindig csak ott tartanak, ahol a birkózás... A bokszhoz mérhető távol-keleti harcművészet pedig egyszerűen nem létezik.

Bruce Lee is ezzel a szomorú ténnyel szembesült, amikor kiment amerikába, és rádöbbent arra, hogy a mókusharc semmit sem ér a kigyúrt hústornyok ellen... Úgyhogy elkezdte ő is bevezetni a védőfelszereléseket és a full contact harcot -- így jött létre a JKD, a.k.a. kick-box.

Az tehát bátran kijelenthető, hogy

- a földharcban és testharcban kizárólag Jigoro Kanonak köszönhetően a távol-keletiek felzárkóztak a már réges-régen fejlett európaiak mellé (judo vs. birkózás)

- ökölharcban a thai box van valahol a kick-box, savate, boksz csapatán belül, de a távol-keleti harcművészetek mint karate, kung-fu stb. sehol nincsenek

- és végül az tény és való, hogy a ju jutsu és aikido által használt kontrolltechnikák nincsenek az európai stílusokban. Ezek hatékonysága és használhatósága persze egy jó kérdés -- és így az is kérdéses, hogy vajon európában ezek kikoptak-e az evolúció folyamán éppen azért mert éles küzdelemben nem sokat érnek; vagy pedig egyszerűen nem fejlődött errefelé az európai harcművészet.

Összefoglalva lehet arról álmodozni, hogy a harcművészet az harcmezőre, ölésre való stb. stb. -- akkor azért megkérdezném, hogy a római gladiátorok, a méd, perzsa, makedón stb. hadseregek katonái vajon mégis mivel készültek a csatákra, ha nem boksszal, birkózással és vívással?

Azért szól bele, mert pl. van mögötte 5 év karate, 10 év aikido, 1 év kendo, 1.5 év judo és 4 év boksz.

Jó levegőkékítést! :)

#17: ha őszintén magadba nézel, akkor be kell ismerned, hogy pont a karate az egyik legnagyobb térdgyilkos sport (párdon "harcművészet"). Ha lemész egy tetszőleges karate dojóba, zöld övtől fölfelé majdnem mindenki térdgumiban szerencsétlenkedik, tiszta hycomat az egész. Aki fekete öves koráig nem esett át térdműtéten, azt valamilyen genetikai laborban tenyésztették. Ezzel szemben a boksznak pl. nincs semmilyen sztenderd sérülése, bár az élverseny minden emberi szervezetet megvisel.

Az sem igaz, hogy a küzdősportokhoz erő kellene. A bokszhoz persze kell kondi, de az évek során itt is a technikai tudásra helyeződik át a hangsúly. A BJJ-ben is ugyanez van szerintem, minél többet tudsz, annál kevesebb nyers erő kell egy-egy helyzet megoldásához.

A küzdősport/harcművészet megkülönböztetés első körben mesterséges. Angolban a különbségtevés nem létezik (martial art). Sem németben, ami azt illeti (Kampfkunst). Magyarban a kettő között elsősorban a ringsport/versenysport vs. Budo/kung-fu jellegű megkülönböztetés a gyakori, ahogy elnézem. Egy bizonyos szinten viszont (ilyen a karate is) a két kategória nem válik élesen szét. Ezért aztán annak megítélésében, hogy mi hatékony és mi nem, ne ez a béna kategória rendszer legyen mérvadó, könyörgöm. Ez gyerekes és béna érvelés.

Ahogy az is, ha a sportok evolúciójáról beszélünk. Biológiai értelemben az evolúció a gének túléléséről szól. Az tök mindegy, melyik egyed mennyire erős, mennyi ideig él. A lényeg az, hogy a jobban alkalmazkodó egyed nagyobb eséllyel adja át a génjeit. Ezért 'survival of the fittest', nem pedig 'survival of the strongest'. Kulturális termékekre és az emberre a természetes kiválasztódás ilyetén elmélete egyszerűen nem érvényes. Nincsen olyan, hogy fejlettebb vagy fejletlenebb. Legalábbis nem a szó eredeti, biológiában használt értelmében.

Aikiboxer, komolyabban elgondolkodtál már azon, hogy miért nincs a nagyobb európai rendszerekben fegyver elleni technika?

A harcművészet mint olyan erősen kulturális termék, a létrehozó népek hadművészetének egyenes következménye. Japánban egészen a Meiji-restaurációig a fegyveres közelharc uralta a harcmezőt (akkora Nyugaton már rég lőfegyverek voltak túlsúlyban!), a kézitusa rendszerek erre adott válasznak tekinthetőek. Ezért is van annyi ízületi manipuláció: itt volt a páncél gyenge pontja. Ezért van annyi kitérés. Kard vagy kés útjába nem áll az ember. A karate eredete elég szövevényes, de az biztos, hogy Japánban a japán hódítók ellen irányult a gyakorlása, egy olyan környezetben, ahol nem csak a fegyverek tartását, de még a rendszer gyakorlását nem engedték a helyieknek. Amikor lezárult a szamurájok kora, a régi harci rendszereket a megújulás érdekében száműzték, és a kultúra „fejlődése” elindult egy nyugatias irányba. Azért a macskaköröm, mert ez nagyon sok szokás elvesztését is jelentette, ami kulturális „horgonyként” biztos pontot adott a japánok életéhez, az identitásuk gyökere volt. A közelharci rendszerek a békeéveknek megfelelően átalakultak. A judo leginkább ismert gyakorlásából hiányoznak az ízületi támadások. Ahogy mondod, többek között azért, hogy balesetmentesen lehessen egymás ellen gyakorolni. Ezzel azonban a régi rendszer egy (adott hadművészet mellett) nagyon hatékony részét is száműzték, ami egyben a balesetveszély forrása is volt. Mint azt korábban írtam, minden sport rituális harc, nagyon hasonló az állatok párzáskor látható harcához: úgy döntik el, ki az érdemesebb, hogy lehetőleg egyik se múljon ki. Azzal tehát, hogy többé nem véres harcok árán lehetett eldönteni, ki a jobb, elvesztek azok a technikák, amik véres harcot lehetővé tették. A véres harc a restauráció után, az új rendben, amúgy sem volt menő.

Ha balesetveszélyes cuccot gyakorolsz a másikon, akkor a mozdulat nem befejezhető, vagy kell egy kontratechnika (lásd mondjuk a capoeirat). Vagy keresel magadnak egy másik partnert. Továbbá, igen bonyolult mozdulatokat csak úgy lehet precízzé tenni, hogy sokat gyakorolják, méghozzá lehetőleg mindig ugyanúgy (ami páros gyakorlásnál a partner mozdulatainak „ugyanolyanságát” eleve megköveteli). Az állandó ismétlés magasan automatizálja még a legbonyolultabb mozdulatsort is. Ezért van az, hogy míg egy kezdőnek mondjuk 30 percébe kerül, amíg összerak egy jobb mozdulatot, addig egy haladónak kb. 1,2 mp elég hozzá, korrekcióval együtt. Nincs más módja, ami hatékonyabb volna. Spontán, nem kontrollált harcban nincs az az isten, hogy ez az automatizálási folyamat ilyen bonyolult mozdulatoknál megvalósuljon. Bármilyen automatizálási folyamatnak az emberi viselkedés szintjén a pontos ismétlődés az alapja. Extrém stressz alatt pedig csak a reflexes és a magasan automatizált mozdulatok működnek. A katonák is ezért drilleznek. Az utalás, hogy a kata elavult, szemlélettől függ.

Ellenben Európában már az ókorban megjelentek fémből készült páncélok, később a pajzsok. Pajzzsal minek kitérni a másik útjából? E technikai fejlődésnek az angol íj vetett véget, a lovagkorral együtt. Ahogy megjelentek a lőfegyverek, a fegyver elleni kézitusának sok értelme már nem volt. Kézitusa leginkább akkor kellett, ha nem volt egyik félnél sem fegyver. Így viszont mehet a püfölés. Illetve, mehetne, ha az nem okozna mondjuk agyrázkódást. Szóval, kellenek a védőfelszerelések (kesztyű, fogvédő, stb.).

A modern sportokban a védőfelszerelés használata nem evolúciós ugrás eredménye. Abban történik elmozdulás, ahogyan a harcról mint olyanról gondolkodunk, és gyakorlunk rá. És tekintve, hogy ez potenciálisan veszélyes mozdulatok és eszközök elhagyását jelenti (illetve azokat a gyakorlási módokat, amikkel ezek megtanulása hatékonyan végrehajtható), az általad említett rendszerekben a „harcértéken” ront. Cserébe nyernek egy olyan pseudo-utcai szituációt (a balesetek elkerülése végett szabályokkal korlátozva), ahol a „harc” „teljes erővel” gyakorolható. Azért „pseudo”, mert nem feltételezik az eszközhasználatot, az ízületek támadhatóságát, csak 1v1 szituáció begyakorlása zajlik, stb. De hogy ez magasabb fejlettségi szintre emelné a fenti stílusokat? Nézőpont kérdése.

A több ezer éves fejlődési ív és előny, amit említesz, csak e tekintetben érvényes. A keleti harcművészeti ágak, amik még nem nyugatiasodtak el, erősen keveredtek az uralkodó filozófiai és spirituális nézetekkel és elvekkel. Spirituális szinten (az ember szellemi és lelki kiteljesedését értem itt spirituális alatt) a nyugati világ több ezer éves lemaradásban van. Tehát míg a keleti rendszerek az emberi fejlődés fizikailag nem megfogható oldalát is erősen megtámogatják, sőt, lehetővé teszik, addig hozzájuk képest a box és a birkózás sehol sincsen. Még a judohoz képest sem.

És bár a gondolataimban nyilván lesz hiba, csatlakozom a karateka kollégához a tekintetben, hogy az általad említett rendszerek nem tekinthetőek a harcművészetek csúcsának. Legalább két okból:

1. hiányoznak belőlük az emberi test leggyengébb pontjait, esetleg vitálpontjait kifejezetten megcélzó mozdulatok, 2. nincs bennük rendszerbe foglalt vagy egy rendszerhez köthető „lelki-szellemi” mélység (a budo egy fontos célja).

Mindezt csak akkor nevezhetjük „magasabb” fejlettségnek, ha a küzdelmet és a harcot a „ringsport” nézőpontjából szemléljük. A nézőponttal semmi gond nincs. De jó ha, tudod, hogy a gondolataidat látványosan meghatározza, és olyan tények mellett mész el miatta, amik figyelmet érdemlőek.