Meghalt Erőss Zsolt hegymászó?
A "Metropol" c. lapban azt írták, hogy Carlos Soria (spanyol) hetvennégy éves (aki az utolsó száz métert
nem tette meg mert túl veszélyesnek ítélte) arról
számolt be, hogy a két magyar mellett nem találnak
egy koreait meg két serpát sem-
Továbbra is azt állítom, hogy nem felelőtlenség volt részükről, hanem max. butaság, hogy nem fordultak vissza amikor látszott hogy nagyon "kicsúsznak" az időből, és ezzel olyan helyzetbe hozták magukat, amiből az erejük hiánya miatt nem tudtak kikeveredni, illetve a legyengült állapotukban hibáztak. (Rengetegen követték már el ezt a hibát, Erősséknél jobb hegymászók is...) Felelőtlenség a körúton 80-nal menni autóval, mert ott egy baleset esetén mások életét is kockára teszi az ember, Erőss Zsolték azonban "csak" a saját életükkel játszottak. Más kérdés, hogy egy kétgyerekes apa miért tesz ilyet, no ebben az értelemben felelőtlenség volt, de akkor viszont már egyáltalán elindulni is az volt, hiszen a hegymászásnak vannak objektív veszélyei is, amik a legtapasztaltabbakat és legkörültekintőbbeket is bajba sodorhatja (pl. szikla- vagy jégomlás). De hát ilyen ez a hegymászás, az évtizedek során megdöbbentően sokan haltak meg a világ hegyei közt, és ez ezután is így lesz...
A spanyol hegymászónak viszont igaza van abban, hogy ugye Erőssék korábbi expedícióikon is döngették a mellüket, hogy ők serpa segítség nélkül másznak, viszont MINDIG elfelejtettek köteleket rögzíteni (nyilván spórolásból és kényelemből), és inkább a mások áltak rögzített köteleket használták, ami ugye nem teljesen tisztességes dolog. Mentségükre legyen mondva (ha létezhet ilyen), hogy nagyon sokan tettek így már az évtizedek során, és az ehhez hasonló helyzetekből rengeteg feszültség származott már, ami időnként ütésváltásokhoz és halálos megfenyegetésekhez vezetett más nemzetek alpinistái között...
Én meg arra gondolok, hogy nagyon (túl) drága
egyszerűen oda mit tudom én hány sherpát felküldeni
Mert nem ingyen van-
Egyszerűen a nepáli állam nem mer ennyit áldozni külföldiekre- Pedig persze a sherpák simán
fölmehetnének oxigén-palackkal
De nem is akarják megtalálni őket (Zsoltékat)
Az is lehet, hogy a sherpák "rontottak el"
valamit- Volt valami cikk a héten (már nem enlékszem, hol), hog yáll.lag a sehrpa azt javasolta, hogy
az utolsó párszáz méteren biztosítás nélkül menjenek
(Mert talán úgy "gyorsabb", nem tudom)
Csak nem értem, Zsolték abba hogy mehettek bele-
Évtizedek óta általános gyakorlat, hogy a Himalájában nagy magasságban szerencsétlenül járt hegymászókat nem hozzák le. Nincs értelme mások életét is kockára tenni a halálzónában csak azért, hogy egy holttestet lehozzanak. És sokszor képelenség is lenne olyan terepen, ahol a mászó saját maga is alig tud lejönni. Így aztán ha meg is találják a holttestet, gyakran csak kövekkel borítják be, vagy beledobják egy hasadékba, vagy lelökik a hegyoldalon, mintegy "átadva őket a hegyeknek, amiket annyira szerettek"... De sokszor nincs már ereje senkinek sem tenni semmit, és így vannak holttestek, ami "időtlen idők óta" tereptárgyként szolgálnak az elhaladó hegymászók mellett:
Azért én nem hiszem, h. ilyen véget szerettek/ kívántak volna maguknak-
"Vincze Szabolccsal, az expedíció szóvivőjével műholdas telefonon vették fel a kapcsolatot korábban a hegymászók. A világ legnagyobb részén lefedettséget biztosító műholdas rendszer általában működőképes, bár Vincze szerint előfordult, hogy valamiért nem jött létre a kapcsolat. A műholdas telefonokat olyan vészhelyzeti funkcióval is felszerelik, amellyel előzetesen megadott címzettek számára a készülék üzenetben továbbítja az aktuális földrajzi koordinátákat. Azt egyelőre nem tudni, hogy Erőss Zsolték miért nem tudtak ilyen vészjelzést leadni!"-
Csak azt nem bírom fölfogni, hogy az
expedíció vezetője (vagy bárki más) miért nem tudott nekik szólni, hogy ha nem tudnának időben (meg épségben) visszajönni, inkább ne menjenek a csúcsig-
A spanyol öreg is megmondta, h. azért nem vállalta az utolsó párszáz métert, mert úgy látta, nem fognak tudni lejönni- Meg nem értem, h.most Zsolték nem használtak semmiféle kötelet, mert áll.lag nem használtak sherpát sem (vagyis ha volt kötelük, azokat maguknak kellett biztosítani, ami csomó plusz energia)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!