Sport egyesületi tagként? Egyenes út az élsporthoz? (gyermek)
A lányunk még kicsi (2 múlt), de láthatóan nagyon jó a mozgáskoordinációja, egyensúlyérzéke.
Óvodás kortól tervezzük, hogy valamilyen sportra beíratjuk, jelenleg a torna és ehhez közel álló sportok tűnnek testhezállónak.
Újpesten élünk, itt egyesületi szinten működik ilyen.
Egy élsportoló barátunk mondta, hogy nagyon figyeljünk, hogy csak élvezetből sportoljon, élsportig ne engedjük, mert káros hatásai is vannak. Ezzel egyetértünk.
A fő kérdésem az lenne (tudom, sok évre előreszaladok, de számomra ismeretlen terep), hogy ha egyesületbe beíratjuk, ott esetleg tehetségesnek tartják - ebben az esetben kikerülhető, hogy élsportolót akarjanak faragni belőle? Vagy szülői beleegyezés nélkül maximum felajánlhatják, hogy leigazolják?
Én csak hobbi szinten sportoltam világéletemben, az egyesületi keretek közötti sportolás fehér folt számomra.
Az említett barát világbajnok fitness-es volt, szakmán belül ismert a neve, csak ő kerülte a rivaldafényt, médiát. (Kállay Ildikóval egyidőben történt)
Ő és más profi szinten sportoló ismerősöm mondta, hogy élsportot semmiképpen, mert szétnyírja az ízületeit és túlhajtják. Ezt nem szeretnénk. Egy sportos, jókedvű gyereket szeretnénk, túlzott terhelés és elvárások nélkül.
Lelje örömét a sportban, de ne legyen élsportoló.
Annyiból korai, hogy bő két évesen neki a sport az udvaron rohangálás, csúszdára mászás, motorozás. Tehát szabad mozgás. Azzal vagyok gondban, hogy hány évesen lesz érett arra, hogy keretek között sportoljon. Ahol már van elvárás, konkrét időpontokban meg kell jelenni az edzésen.
Profi sportolót nem szeretnénk nevelni belőle, de fontosnak tartjuk, hogy a mozgás szerves része legyen az életének. Ha később (kamaszkor, fiatal felnőttkor) ez abban mutatkozik meg, hogy önként lejár futni/tornázni/akármit csinálni, akkor már elértük a célunkat.
Van egy kolléganőm, aki röplabdázott gyerek- és fiatalkorában, de nem versenyszinten. Nemrég kérdeztem rá, hogy hol szerezte a szép, definiált izomzatát - erre mondta hogy régen röplabdázott, de őt se engedték élsport közelébe. Most, 30 évesen nagyn szép alkata van, köszönhetően a korábbi röplabdás múltnak. De ugyanilyen példám van ex-balettosokról is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!