Olvasgattam pár helyen a túledzettségről. Nem tudom engem ez fenyeget e. Szerintetek? Részletek lentebb.
Kb. 4 éve bizonyos időközönként járok futni, 16 évesen szépen elkezdtem magamat felépíteni. Egy kis idő után meg volt a minimum 4 km. Aztán kihagytam pár hónapot, majd pár hónapon keresztül megint intenzíven. Na de most nem is ez a lényeg. Az elmúlt 14 napom: 5 edzés(4 km, 400 felülés,40 perc súlyzó)1 nap pihenő, majd 5 edzés(6 km, 400 felülés,40 perc súlyzó)1 nap pihenő.3 nap edzés(9 km, 400 felülés,40 perc súlyzó). Hétfőn pihentem. Vasárnap este világítottak rá, hogy vigyázzak és hogy hülye vagyok. Keddtől kicsit lejjebb veszek, szerintetek?
Február 28.-án lesz egy fizikai tesztem, arra szeretnék felkészülni. F/21
Hát ez annyira nem durva, jól teszed, hogy csak 3x futsz egy héten.
Talán az lehet a probléma, hogy sok pihenés után hirtelen lépsz be a normális tempódba, holott nem ártana 1-2 hét amíg csak óvatosan és keveset edzel, mondjuk ezeknek a gyakorlatoknak a felét, majd fokozatosan éred el a kívánt tempót.
Mert attól ugye, hogy tüdőből le tudsz futni 9 kilómétert még nem jelenti azt, hogy az izületek és kötőszövetek is bírni fogják a hirtelen jött megterhelést.
Köszönöd válaszod!
Most egy darabig nem szeretnék 9 km fölé menni, pedig bírnék többet is úgy érzem.
Lehet első írásomból valamit félreolvastál, de egy héten belül nem 3, hanem 5 alkalommal mentem futni. 5 napot edzettem, ahogy fentebb írtam, illetve 1 nap volt a pihenésé. Majd ez még egyszer. Aztán nem mentem csak háromszor, majd pihentem egyet. Ma megint edzek. A heti 5 futás még belefér szerinted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!