Hamilton van olyan jó pilóta mint Alonso?
Tavaly óta nézek Forma-1 et, olvasgattam a régebbi időkről és azt találtam hogy Hamilton 2007-ben Alonso előtt végzett a vb-ben, 2.lett már az első Forma-1es évében. 2008-ban pedig meg is nyerte a vb-t.
Sokan mondják hogy Alonso összetett versenyző amit bizonyít is hiszen csak ő tudja, Vettelel felvenni a harcot, Hamilton pedig nem koncentrál az F1-re és túl sok mindennel foglalkozik. De Alosno csapattársai közül eddig csak Hamilton tudta legyőzni Alonsot, ha olyan összetett lenne mint Alonso akkor jobb is lehetne nála ? (akár ha egy csapatban lennének)
Amúgy bocsi ha hülyeség az egész kérdés :D csak érdekelnek az erő viszonyok :D
2007-ben Hamilton és Alonso között pontegyenlőség volt, de Hamiltonnak több győzelme volt abban az évben.
Alonso: Ő neki az időmérős teljesítménye nem egy világverő, de a versenyen nyújtott teljesítménye lenyűgöző, nagyon koncentrált.
Hamilton: Ő időmérőkön nagyon jó, futamokon is tud stabil teljesítményt nyújtani, amikor stabil lelkiállapotban (pl. nincs balhé Ő és Nicole S. között). Amúgy 2007-ben az utolsó versenyen nem volt szerencséje, mert lelassult az autója kb. 40 mp-re, majd utána újra működött a McLaren. Viszont 2008-ban neki volt mázlija, hogy Timo Glock nem bírt az esőben slick gumival vezetni és Hamilton az utolsó előtti kanyarban megelőzte. Érdekesség: 2007-ben 1 ponttal (2-vel, mert ha pont egyenlőség is lett volna, akkor Raikkonen több győzelmével világbajnok lett volna) bukta el a VB-t, 2008-ban pedig egy ponttal nyert Massa előtt a VB-pontversenyben.
Ha valamire még kíváncsi vagy nyugodtan írj privátot, mert nagyon sok mindent tudok a F1-ről.
1-es vagyok.
Detto ugyanaz, mint a 2-esnél.
Visszavett az arcából? Elég fura most azzal a hajjal, állandóan kutyáival tölt fel képeket és tele van tetkókkal.Azt mondják hogy sokat változott amióta eljött a McLaren-től.
Mi lenne ha egy csapatban lennének akkor ki lenne az első számú?
Ja lenne még egy kérdésem: Hamiltont a Ferrari vagy a Red Bull sosem akarta leszerződtetni? Végül is Mercedes helyett mehetett volna Massa helyére is vagy nem ?
Vagy túl durva páros lett volna? Azért Kimi is merész döntés volt.
Vagy ott volt Webber helye is, bár nem tudom,lehet hogy akkor még érvényes volt a szerződése, de biztos meglehet volna oldani ha akarják.
Köszönöm az eddigi válaszokat is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!